Csak úgy magyarosan a Costa del Solon! – Az Orbán-Tiborcz szállodát Spanyolországban is közpénzből újítják fel!

Ahogy csütörtökön kibukott, Orbán Ráhelék nem cicóznak Spanyolországban sem, egyik legnagyobb korrupciós ügyben 50 évre elítélt üzletembertől vették meg a miniszterelnök lányát  kreatív vezetőként alkalmazó BDPST Group nevében a tengertől 300 méterre lévő szállodaépületet. Péntekre újabb érdekességre derültfény….

A pénznek Hispániában van szaga….?

Apja helyett apja lehetne Orbán Ráhelnek az a spanyol polgármester, akinek a városkájában a kormányfő lányáék megvásároltak egy 84 szobás szállodát. A politikus ugyanis a befektetés hírére

beígérte, hogy részben közpénzből felújíttatja a hotel környékét.

-derítette ki a HVG 360.

A polgármester azonban maga is fiatal, éppen egyidős Orbán Ráhellel, ráadásul a kormányzó szocialisták politikusa, így valószínűleg más megfontolás vezérelte, amikor januárban úgy fogalmazott:

„ez nemcsak az elmúlt évek legnagyobb magánbefektetése Los Alcázaresben, hanem a helyi gazdaságot is fellendíti, hiszen végre lökést ad a minőségi turizmusnak”.

Magyar oligarchák, irány Los Alcázares!

A helyi sajtó és a spanyol szakportálok már az év első napjaiban hírül adták, hogy

magyar befektetők nagy felvásárlásba fogtak a spanyol ingatlanpiacon.

Ennek első elemei voltak

a négycsillagos szálloda, egy mélygarázs koncessziós joga, valamint az azoktól nem messze fekvő, Mazarrón Park nevű bevásárlóközpont.

Spanyolország Barcelonától Gibraltárig gyakorlatilag egyetlen hatalmas szálloda – jellemezte a HVG kérdésére egy ingatlanpiaci szakember a konkurencia mértékét az Ibériai-félsziget tengerpartján. Ebben a Hotel Atrio del Mar, amely a helyi strandtól 300 méterre áll, egyetlen kicsi pont, ráadásul 84 szobájával éppen alulról súrolja azt a határt, amelytől már versenyképesnek számít egy tengerparti szálláshely. A spanyol média mégis kiemelt figyelmet szentelt ennek az épületnek.

Erről szól még a cikk:

  • Egy 50 év börtönre és 233 millió eurós vagyonelkobzására ítélt marbellai politikusról
  • A bodajki kastély megvételéhez hasonló üzletről
  • A spanyol szálloda áráról
  • Más magyar ingatlanbefektetőkről a térségben,
  • Az ismerősről, aki az Orbán-Tiborcz házaspár új lakhelyén, Marbellán üzletel

Mindenképpen kattintson a további érdekes összefüggések megismerésért a HVG360-ra!

 

Csak úgy magyarosan! - Az Orbán-Tiborcz szállodát Spanyolországban is közpénzből újítják fel!

2 hozzászólás

  • 2021.10.07 - 16:58
    Közvetlen hivatkozás

    A fiatal polgármester egyidős….a legapróbb szálloda körbeugrálása? utak..stb? ..ez már döfi.. vajon mennyi ideig is lesz milliárdos a dicső vej….

    Válasz
    • 2021.10.17 - 09:12
      Közvetlen hivatkozás

      Luci Ne aggodj, sokáig. Főleg, ha az ellenzék kerul hatalomra. Ha meg apos pajtás, akkor meg pláne nem. Megy minden ugyanúgy tovább. Nem lesz itt semmiféle elszámoltatás. Hollo a hollonak nem vájja ki a szemét. tiborcz aranyifjú meg ROHOG EGY JO NAGYOT a markába, hogy hogyan palizták be megint, a sok BIRKÁT.

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük