Connect with us

Kerítésen innen

„Családbarát kormány” – Egy patkánypár, egy év, 800 utód

patkany
Megosztás

Eddig egyszerű volt a helyzet: ha patigond lépett fel, vagyis elárasztották a rágcsálók a környéket, csak tárcsázni kellett Bábolnát, és jött a segítség.

Régi szép patkánytalan évek….

Negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ám a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló konzorcium nyerte el. A Bábolna a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, mely az eljárás lezárulta előtt is engedélyezte a szerződéskötést az új szereplővel, különben veszélyesen elszaporodhatnának a rágcsálók – írta a Magyar Idők.

Egy patkánypár, egy év, 800 utód

Egy nőstény patkány háromhavonta válik termékennyé, és egyszerre akár 10-16 utódot is a világra hozhat. Egy patkánypárnak egy év alatt akár 800 utódja lehet az utódok utódjaival együtt, abban az esetben, ha ideálisak – vagy mondhatjuk úgy is, családbarátiak – a körülmények ehhez

– írta az index.hu.

Az irtást jelenleg végző konzorcium szerint természetes, hogy tavasszal megnő a rágcsálóészlelések száma. A fővárosi kormányhivatal tájékoztatása semmitmondóra sikeredett:

„Budapest Főváros Kormányhivatala figyelemmel kíséri a fővárosban folyó irtási és megelőző tevékenységek hatékonyságát. A kormányhivatalhoz érkezett bejelentések számában hónapok óta nincs növekedés. A rágcsálóirtást a fővárosban az RNBH Konzorcium végzi Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából”

Mindezzel szemben az RNBH Konzorcium azt írta az index.hu kérdésére, hogy

a (rágcsáló)bejelentések az elmúlt időszakban kis mértékben megszaporodtak, ez a tavaszi időszakban természetes folyamat.

Nem kéne egyeztetni? Vagy inkább úrrá lenni a patkánymizérián?

Magyarán a patkányirtók cáfolják a kormányhivatalt, szerintük igenis nőtt patkányészlelés és -bejelentés mértéke a fővárosban, ami ráadásul nem csoda, hiszen tavasz van. Csakhogy a patkányok előfordulása nem az elmúlt hetekben, hanem valójában már tavaly nyár végén, ősszel megnövekedett, és ha a mostani bejelentéssűrűsödést ehhez kell viszonyítani, az nem jó hír. De ha télen csökkent a bejelentésszám, akkor is tény, hogy az utóbbi hetekben egymást érik a patkányokról beszámoló Facebook-bejegyzések és panaszok.

Ki kopog a harmadik emeleti ablakon? Ja, semmi különös, csak egy patkány!

A bejelentések és a nyomok alapján az I.-II., a VI.-VII., és a XI. kerületben leggyakoribb a patkánymegjelenés, magyarán ezeken a helyeken hivatalosan is sok a patkány.

Senki sem vállal felelősséget

Az önkormányzatoknak kötelező feladatai közé tartozik a települési környezet-egészségügy, azaz a köztisztaság, a települési környezet tisztaságának biztosítása, a rovar- és rágcsálóirtás. A fővárosi önkormányzat is felelősséggel tartozik ezért, ahogyan azért is, ha egy „patkánybomba”, azaz a magyar fővárosban több százezres patkánypopuláció jön létre annak ellenére, hogy csak erre az évre 650 millió forintos pluszforrást biztosítottak ennek elkerülésére.

Ennek ellenére a Főpolgármesteri Hivatalnál nem válaszoltak a portál azon a kérdéseire, amelyek a konzorcium megbízását érintették. Például arra, hogy ha a cégcsoportnak – amint az a tenderkiírásban szerepelt – vállalnia kellett, hogy egy meghatározott érték alatt tartja a patkányszámot Budapesten, és ez nem sikerült, akkor miért fizették ki az el nem végzett munkát. A Bábolna Bio ugyanis a havi díját csak akkor kapta meg, ha a kormányhivatal mérései alapján a patkányszám nem haladta meg ezt az értéket.

Patkány-mizéria újratöltve – Ön tudja, ki illetékes patkány-ügyben Budapesten?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük