Connect with us

Kultúra

L. Ritók Nóra kiállítása – A csapdába esett aranyhal

Megosztás

Ahogy arról csütörtökön mi is – a vele készült interjúnkban – beszámoltunk, L. Ritók Nóra sikerrel valósít meg 25 éve Toldon és a térségben romákkal felzárkóztató életmódváltást és tanítja gyerekeiket csodásan rajzolni. Persze ezer módon akadályozzák. Pénteken nyílt Újpesten egy kiállítás a festményeiből.

Illanó szépség

Nyáron is jó volt látni a Várban egy galériában L. Ritók Nóra – az Igazgyöngy http://igazgyongyalapitvany.org/ alapítója, lelke – alkotásait, amiket éjjel, az alvásidejéből ellopva készít leginkább. Hisz’ annyi más dolga van az iskolai munkáján túl is: életmódot javítani, emberhez méltó körülmények kialakítását tanítani Toldon és környékén, Szívet melengető élmény volt vele találkozni most, télen is.

Kiderül az egyénisége ezekből a lapokból: az a hihetetlen türelem, amellyel finom, minden rezdülésre pontos odafigyelést és megörökítést gyakorol, elmélyülése a részletekben úgy, hogy ettől a nagy egész is harmonikus és komplett lesz. A levélerezet, a virágszirmok, az ágas-bogas faágak kusza mintájában fölfedezett tünékenység pontos és lírai megragadása segít, hogy aztán ez a sok illanó szépség megmaradjon nekünk örökre. És figyelmeztessen: tényleg mennyi mindenünk van, csak körül kéne nézni és megállni a rohanásban…


Szomorú szimbólum

Nagyon ritkán tűnik fel nála az ember – egy elúszó, álmodó arc talán, amit észrevehetünk pár lapján –, ő a környező világot figyeli, ami hol barátságosan, hol ellenségesen veszi körül az élőlényeket.

Talán – számomra – munkásságának legszebb és -szomorúbb szimbóluma a csapdába esett aranyhal, amelyik gyönyörű, de szűk helyre beszorítva éli életét. Egyelőre csak a többi képen lebegnek körülötte a hullámok, a szabadság ígéretei. Viszont egyszer eljut oda, az biztos!

Nóra munkáit egy monumentális és szép, levegős, iskolai közös térben lehet megnézni tanítványai robbanóan színes festményeivel együtt.

Helyszín: Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, 1040 Budapest, Erzsébet utca 69. (bejárat a Király utca felől) A kiállítás megtekinthető: január 18-tól február 16-ig, tanítási idő alatt.

(Vendégszerző: Szász Judit)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük