CSATT! Miről ne beszéljünk?
Kivételesen megnéztem a tegnapi CSATT-ot, mert a téma – az egyetemek sorsa – nagyon is érdekel. Nem volt könnyű, mert a két fideszest még a képernyő előtt is csak különleges önfegyelemmel lehetett valahogy elviselni.
Amivel senki nem ért egyet az nincs is?
A műsor második részét Rónai Egon azzal az elképesztően brutális, aljas szövegnek a fölidézésével kezdte, amelyet Bencsik András engedett meg magának az SZFE-t gyalázva.
L. Simon László tiltakozott: az nem oktatás, nem is politika(?), hanem újságírás(?); azzal senki sem ért egyet, ne beszéljenek hát róla.
Hiller István vállalhatatlan szégyennek nevezte a dolgot, és egyetértett “Lacival” – ettől a “Lacitól” engem a hideg kirázott -, mondván: tényleg ne beszéljenek róla.
Valóban ne? Pedig legalább egy picit beszélni kellett volna, legalább itt a CSATT-ban s akkor talán a bizalmas, már-már baráti “Laci” sem hangzott volna el, szinte azt üzenve, hogy vannak ugyan nézetkülönbségeik, mégis lehetséges fideszeseket demokratikus partnereknek tekinteni…
A stílusnak tartalmi üzenete is van, ahogy ez a Csattban is többször bebizonyosodott már
Egy pillanatig sem állítom, hogy Vidnyánszky, Szarka stb. bármikor is leereszkedtek volna a szellemi sötétség és bugris brutalitás Hír Tv-s, Bencsik András-i mélységébe – még interjúikban sem… Tudom azt is, hogy a stílusnak tartalmi üzenete van, tehát nem mindegy, mit és hogyan mondunk el.
Mindezekkel együtt mégis érdekelne: vajon milyen lényegi különbséget vél fölfedezni L. Simon, s valamennyire Hiller is a kormánypárti Bencsik mocsok dumája és a kormány embereinek, Vidnyánszkynak, Szarkának kezdettől ismételgetett gyalázkodásai között?
Tudom, mondom még egyszer: az elvadultság foka más – ha kívánnák, elismerném azt is, hogy egészen más. De ezúttal a finomabb kín a fájdalmasabb, az üt nagyobb, mélyebb sebet, hiszen a kormány embere, legalábbis Vidnyánszky, mégiscsak szakmabeli, ha megokolatlan kisebbrendűségi érzések és uralhatatlan hatalmi vágy kínozzák is – durva, becsmérlő, oktalanul sértegető üzeneteik tartalmilag s főleg indulatukban nagyon is közel állnak a Bencsik-féle bugris brutalitáshoz. Más a forma, más a tartalom – az üzenetek és a belőlük fölsejlö politikai szándékok viszont igen közel állnak egymáshoz.
Vidnyánszky és Bencsik más, más szint
Röviden: Vidnyánszky a Hír tv “magasabb szintjén” volt, míg Bencsik ugyanazt a politikát képviselve bugris brutalitással ereszkedett a kormánytévé legmélyebb bugyraiba – ugyanazt a kormányt, ugyanazt a politikát és magánérdekeket képviselik: ugyanannak a hatalomnak gátlástalan agitproposai és végrehajtói. Különböző hangon, de lényegében ugyanannak a durva, mindent elbitorolni akaró maffiapolitikának “harcosai”…
Vannak egyéb közös tulajdonságaik is: ahogy a Hír Tv-s Bencsik és társai, Vidnyánszkyék sem éreztek semmilyen megértést, netán szimpátiát az oktatók és a diákok személye iránt, és végképp nem éreztek semmit abból a kötelező tiszteletből, amely az ellenálló, önmagát megfogalmazni képes diákoknak kijárt volna. Már csak azért is, mert szellemességüket, kreativitásukat mindvégig megőrizték.
Azt állítom tehát, hogy a hatalom különböző személyei eltérő színvonalon, más- és másféle embereknek, más- és másféle hangon, de ugyanazt a politikát képviselik. És hasonlóképpen értelmezhető Náray és L. Simon szerepe is.
Az a politika pedig, amelyet kepviselnek, antidemokratikus, hazug, számos elemében fasiszta, amely bizonyos témák – Soros, Brüsszel, Gyurcsány, libernyákok, komcsik stb. – “feldolgozásában” nem idegenkedik a náci-nyilas-bolsevik hagyományoktól sem.
S mindaz, amit és ahogyan az SZFE-vel, az SZTE-vel, a PTE-vel, de a DTE-vel is műveltek, nemzetellenes, hiszen közvagyon magánkezekbe, döntően fideszes kezekbe juttatásáról, kijátszásáról van szó, meg az egyetemi autonómia gyakorlatilag teljes megszüntetéséről, vagy fideszes kurátorok kegyén múlóvá tételéről kell beszélnünk.

Egy tanulságot kell nyilvánosan megfogalmazni, hogy mindenki, aki akar, érthessen belőle: az esetleges rezsimváltás után a fideszes, jórészt hazugságokkal, zsarolásokkal, fenyegetésekkel, törvénytelenül megalkotott jogrend nem őrizhető meg.
A demokratikus Magyar Köztársaságnak alkotmányos, demokratikus, köztársasági jogrendre, és – egyebek között – egyetemi autonómiára van szüksége.
Visszajelzés: Vidnyánszky, Bencsik és a kormány lényegileg azonos felfogása - Városi Kurír