Connect with us

Ez a nap

Csecsemő a lomok között —  borzalom a szeméttelepen

Rendkívüli! Marsi Anikó beismerte: hazudtak reggel, délben, meg este!
Megosztás

Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtette egy csecsemő bebugyolált testét – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.

Borzalmas csecsemőgyilkosság

A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra; a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.
Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között. Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.

Letartóztatás 16 évvel később

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény – tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette – 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné – olvasható a közleményben.
A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.

Zukor

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük