Bulvár
Csendes őszi napok jönnek
Csendes ősz vár ránk, nyugodt kiegyensúlyozott időjárás elé nézünk az elkövetkező napokban, és ez alkalmas arra, hogy egy kis plusz energiát akkumuláljunk a ránk váró tél előtt.
Gyenge légmozgás
Szerda délután KDK-i irányú, jellemzően gyenge vagy mérsékelt erősségű légmozgás lesz jellemző. Az északnyugati, nyugati országrészben várható meg-megélénkülő DK-i szél. Az ország zömén folytatódik a nyugodt, változóan napos-fátyolfelhős idő. A Dunántúl nyugati területe fölé várható továbbra is több felhő, ott szürkébb maradhat az ég, de időszakos, szűrtebb napfényben abban a térségben is lehet bízni. Napközben eső nem valószínű. A hideg hajnalt évszaknak megfelelő hőmérsékletű délutáni hőmérséklet követi, északon lesz hűvösebb, míg délen enyhébb az idő. Éjszaka, a Dunántúl felett ismét vastagodhat a felhőtakaró, míg a középső és keleti térség fölött marad a gyenge felhőzet, de párásság, ködfoltok képződnek. A hajnali óráktól, a nyugati, délnyugati határvidéken gyenge eső, záporeső is kialakulhat.
Csütörtökön – a szerdaihoz hasonlóan – a Dunántúl térsége fölé várható több felhő, míg keletebbre a napsütés lesz túlsúlyban. A délnyugati, nyugati határvidéken időszakos szemerkélésre, ismétlődő, gyenge esőkre is számítani kell. Meg-megélénkül a DK-i szél. Eközben az ország nagyobb, középső és keleti területein a hajnali párásság eloszlását követően gyengébb felhőzet, több, tartósabb napsütés és K-i légmozgás lesz a jellemzőbb. A borongósabb, esős délnyugati határvidéken alacsony marad a hőmérséklet, míg másutt enyhe napra van kilátás.
Éjszaka általában csillagfényes lesz az égbolt, a nyugati, délnyugati határvidék felett is vékonyodó felhőtakaró valószínű, de kezdetben ott még előfordulhat szitálás. A gyenge légmozgásnak köszönhetően párásság, foltokban köd képződhet. Gyorsan hűl a levegő, hideg lesz a hajnal. Ismét az északkeleti fagyzugokban várhatóak a legalacsonyabb értékek.
Hétvégi kilátások
Pénteken már csak a nyugati határvidék fölé várható említést érdemlő felhőzet, az ország túlnyomó részén valószínűbb a fátyolfelhős, szűrt napsütéses, őszi idő. A hajnali órákban még többfelé lehet párásság, foltokban köd is előfordul, de ez napkeltét követően gyorsan eloszlik. A Duna vonalától nyugatra marad az élénkebb, olykor fel is erősödő DK-i szél, míg keleten gyenge K-ies légmozgás várható.
Hétvégén országszerte nyugodt, frontmentes, őszi idő ígérkezik. A hajnalok hidegnek, párásnak, foltokban ködösnek, a nappalok napsütésesnek, fátyolfelhősnek és októberi időszakhoz kellemesen enyhének várhatóak. A déli országrészben lesz továbbra is enyhébb az idő. Nyugaton élénkebb, keleten gyenge DK-i légmozgás valószínűbb.
A jövő hét első napjai
Egyelőre változatlan légköri helyzet körvonalazódik nyugaton is legyengülő légmozgással. Továbbra is valószínűbb a napsütéses, illetve szűrt napsütéses, kellemes, őszi idő időjárás jelentősebb időjárási események nélkül, de a hajnali párásság makacsabbra fordulásának is megvan az esélye.
Szerző
Friss
- Magyar György: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást
- ‘Ha a szendókat is beleszámítjuk pár millát spóroltak az adófizetők’ – kommentelték Szijjártó vonatos sztrotiját
- Országimázs Orbániában: a reptéri buszon a ‘ha nem érvényesíti a jegyét, megbüntetjük’ megy angolul, de a ‘miért állunk’ nem…
- Trump Zelenszkijnek: sosem kellett volna elkezdened a háborút, amit bármelyik féleszű tárgyaló már lezárt volna
- ‘Kiszivárgott’ Orbán-beismerés: ‘politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek’
- Ruszin-Szendi Romulusz: katonák, volt rendőrök, nem biztos, hogy olyan golyóállók mint én + Hadházyról
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek nincsenek jó híreink
- Ha ön Telex-, vagy HVG-olvasó, akkor Orbánék kitiltották a miniszterelnöki évértékelőről – Újabb szavazatminimalizáló demokrácia-pofon
- Az FBI-nak köszönhetően maradt el egy iskolai vérengzés Magyarországon
- A Fidesz-gyalog ‘független’ tündöklése és a regnáló bukása egyenes arányos – Kártékony az agyament szervilitás