Csepelen határon túli voksturistákkal próbálták győzelemhez segíteni Rezsi Szilárdot

A csepeli szavazókörök delegáltjainak tucatjai számoltak be a hvg.hu-nak turistaként viselkedő, magyarul sok esetben nem is tudó, tolmácsra szoruló szavazókról. A körzetet mellesleg így sem tudta visszahódítani együttes riválisától Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

„Segítsen má’, nem találom a Fideszt!” – dugta ki a fejét a szavazófülkéből vasárnap – nem kis derültséget aratva az épp ott tartózkodók körében – egy ízes magyarsággal beszélő idősebb nő a legnagyobb csepeli lakótelep egyik szavazókörében. A nőnek a helyi szavazatszámláló bizottság (szszb) kormánypárti delegáltja segített, hogy megtalálja, amit keresett. Egyike volt annak a több száz, határon túli születésű, de csepeli bejelentett lakcímmel rendelkező választónak, akik vasárnap Budapest 17-es egyéni választókerületében adták le voksukat.

A vasárnap feltűnő arányban megjelent határon túliak esetében a portál információi szerint nincsen szó helyben lakásról: bár valóban létesítettek egy XXI. kerületi lakcímet, ami a határon túl maradt társaikkal szemben arra is feljogosítja őket, hogy a listás szavazat mellett egyéni képviselőre is voksoljanak, valójában azonban nem élnek itt, csak a választás idejére, szavazni érkeztek Magyarországra.

Hogy milyen számban, azt jól érzékelteti, hogy a választást megelőző hét csütörtökén és péntekén több olvasótól kaptak felháborodott, illetve értetlenkedő leveleket arról, hogy nem férnek fel a csepeli hévre, és a végállomásáról induló buszokra, mert dugig vannak a magyart törve vagy nem is beszélő, hátizsákos-bőröndös fiatalokkal. Hasonló „bejelentést” kaptak arról is, hogy a Csepel központi helyének számító Szent Imre téren is nagy számban ténferegnek oroszul vagy hasonló nyelven beszélő hátizsákosok.

Meglepő arányban jelentek meg az urnáknál olyanok, akik bár rendelkeztek a szavazókörük területére szóló lakcímkártyával, a magyar nyelvet még olyan szinten sem beszélték, hogy megértsék, milyen dokumentumokat kér vagy milyen kommentárokat fűz a szavazólap átadásához a szavazóköri delegált. A magyarul nem tudó szavazók a beszámolók szerint mindenütt kísérőkkel – egy delegált megfogalmazása szerint „privát idegenvezetőkkel” – jöttek, akik fordítottak nekik, sőt egyes esetekben a fülkékbe is bementek velük.

Egy kisebb ellenzéki párt hvg.hu-nak nyilatkozó delegáltja egy idő után tudatosan kezdte figyelni a születési hely rovatot az igazolványokon, és feltűnt neki, hogy kiemelkedően nagy számban érkeznek például a Maros megyei Szovátán születettek. Illetve az is, hogy a saját szavazókörében megjelent csaknem 40 határon túli születésű szavazó az adott lakótelep ugyanazon 3 lépcsőházába volt bejelentve.

Több szavazókörben csak a külsőségekből tudtak ítélni a szavazatszámláló bizottság tagjai, mert a bizottság – önkormányzat által delegált – elnöke vagy a kormánypárti delegáltak senki mást nem engedtek sem a névjegyzék, sem az okmányok ellenőrzéséhez.

Feltűnő, hogy az NVI elutasította a TASZ és a Political Capital közérdekű adatigénylését, amelyben az egyes választókörzetekben az elmúlt években lakcímet létesítők számára, felbukkanásuk-eltűnésük trendjeire kérdeztek rá.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Óriási volt a forgalom az ukrán-magyar határon vasárnap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük