Connect with us

Kerítésen innen

Cser Ágnes szerint, akinek csontritkulása van, táncoljon! – nemzeti megoldás a bajra…

tanc
Megosztás

Dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke fejében kibontakozott a megoldás arra, ha túlterhelt, fáradt a munkavállaló, akkor új nemzeti programra van szüksége: táncoljon!

„…a csontritkulás egyik legjobb ellenszere az élőzenés tánc…”

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke Egészség Klub néven indítana programsorozatot,

„ahol heti rendszerességgel élőzenére táncolhatnának, kulturális programban vehetnének részt, elsősorban a közszférában foglalkoztatott munkavállalók”

– számolt be a vásárhely24.hu.

Ápolónők, hivatali dolgozók, minden megoldva!

Természetesen nem rasszisták, tehát a többi szféra dolgozói is jelentkezhetnek a zseniális programra.

Ezzel a kezdeményezéssel azokat szeretnék segíteni, akik az országos átlagot meghaladva, magas óraszámban vannak foglalkoztatva. Szükség van a testi és lelki felüdülésre, amit ez a program megadhat nekik. A szórakozás, a kikapcsolódás, a sport együttesen jelenne meg a szürkének nevezett hétköznapokban.

Dr. Cser Ágnes hozzátette, mindehhez a feltételeket is meg kell teremteni, hiszen sajnos nagyon sok egyedülálló szülő van. Az ő megsegítésükre szeretnék a

nemzeti nagymama-nagypapa szolgálatot elindítani.

Ők vigyáznának a gyerekekre, amíg a szülő részt vesz a kulturális programon. A tervek már megvannak, a kezdeményezést minél előbb szeretnék elindítani. A programhoz nemcsak az aktív munkavállalók csatlakozhatnak.

Nem találunk szavakat! Ez a kormány tényleg mindenre és mindenkire gondol!

Ne feledjük, Cser Ágnes volt az a szakszervezeti funkci is, aki az alábbi válaszokat adta 2018 januárjában a zoom.hu kérdéseire:

Miért maradjon itthon az egészségügyi dolgozó?

Ha valakinek nem elég, ami itt van, akkor gondolja végig, hova született. Egy ember nem véletlenül születik az adott országba. Feladata van. Ettől elválaszthatatlan a nemzet családpolitikája, ami sehol a világon nem éri el a jelenlegi magyar színvonalat.

A műtőssegéd nem egészségügyi alkalmazott?

A műtőssegéd nem szakmunkás, ezért nem kaphatná meg a garantált bérminimumot sem. Az más kérdés, hogy egy-egy intézményben, a létszámhiány csökkentése miatt sokakat a szakképzettek közé soroltak. A műtőssegédek képzettsége nem egyenlő a szakdolgozókéval, ezért ők alacsonyabb bérben részesülnek. Azok az országok, amelyek lepkehálóval fogják össze a magyar egészségügyi szakembereket, kevesebb pénzért dolgoztatják őket, mint a saját állampolgáraikat, fizessék ki hazánknak a tanítási költségeket.

Ki tehet az egészségügyi dolgozók bérének mértékéről?

Nem a mostani magyar kormány hibája, hogy ekkora bérkülönbségek vannak Nyugat-Európa és a volt szocialista államok között. Sokkal inkább a magyar szakszervezeti mozgalmat teszem felelőssé, amelyeknek vezetői háttéralkukat kötöttek 1988-tól a multinacionális cégekkel. Sólyom László volt köztársasági elnök is felelős. Az, hogy most milyen lehetőségei vannak egy pályakezdőnek, nem a jelenlegi kormány időszakában dőlt el.

A Fidesz hét éve regnál. Nekik nincs felelősségük?

Négy szoclib kormány nem volt hajlandó erről tárgyalni 2010-ig. Ez az oka a súlyos lemaradásnak, de a javulás lassan már érzékelhető. Sok orvos jött vissza a közalkalmazotti státuszba. (…) Ha a humánerőforrás kérdést megoldjuk, akkor sem tudnék más mondani annak, aki elégedetlen, hogy ha ez kevés, akkor tovább lehet állni. Azt viszont egyetlen kormánytól sem lehet elvárni, hogy mindent egyszerre oldjon meg, ha az elődök a szakszervezetekkel együtt eltáncolták az állam vagyonát.

A kórházi fertőzések száma megsokszorozódott, mit gondol ezzel kapcsolatban?

Ha valós az Ön által feltett kérdés alapja, akkor annak csak és kizárólag a privatizáció az oka.(…) Ha valakinek nem tetszenek a magyar kórházak, nézzen körbe Romániában és Bulgáriában. Ámultam és bámultam, hogy az 500 milliárd forintos uniós forrásból milyen fejlesztések mentek végbe a vidéki intézményekben. Rendezett kórtermeket, műtőket, kiszolgáló egységeket és még tiszta vécéket is láttam.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük