Connect with us

Bulvár

Csillagjegy-üzenete érkezett – nem pittyent a telód?- a mázlistáknak, akiknek élete 2024-ig gyökeres fordulatot vesz!

Megosztás

Néha egy üzenet, ha megérted és hiszel benne-neki, olyan energiát képes megmozgatni a szerencsés címzettben, amivel hegyeket képes megmozgatni. Az elkövetkező 5 éven belül négy csillagjegy élete több szempontból is fordulatot vesz majd. Remekelni fognak több területen is, sőt azt is kijelenthetjük, hogy a világ a lábuk előtt hever majd.

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Az Oroszlánok és a Szüzek álmaik éveit élik majd át.

Az Oroszlánok

számtalan csodás pillanatot fognak megtapasztalni. A legjobb éveik pedig kifejezetten a 2023 és a 2024 lesznek. Anyagilag stabilizálódik az életük és azt is mondhatjuk, hogy akkora lesz a bevételük, amire nem is számítottak. Érzelmi életükben is pozitív változás történik és a nagy szerelem is rájuk talál.

…a közeljövőben, mondjuk csütörtökön pedig erre számíthatnak….

Ma hajlamos lehet igencsak sokat rágódni bizonyos dolgokon, melyek nem biztos, hogy annyi figyelmet igényelnek, mint amennyit, maximalizmusától hajtva, nekik szentel. Higgye el, sokkalta kevesebb erőfeszítéssel is elérheti, amit szeretne, s még így is bőven túltehet másokon, ne pazarolja hát feleslegesen energiáit! A vereség, legyen szó az élet bármely területéről, mindig egy kellemetlen élmény, de ettől még nem kell pánikba esnie. Olyan emberek veszik körbe, akik mindig ön mellett állnak, és szükség esetén bármikor segítséget nyújtanak önnek. Ápolja ezeket a kapcsolatokat folyamatosan és adja a környezetében lévőknek, hogy milyen nagyra értékeli őket. Ha túl sokat dolgozott az elmúlt napokban, akkor itt az ideje, hogy kivegyen egy szabadnapot és feltöltődjön kicsit.

A Szüzek

folyamatosan feláldozták magukat másokért, mivel ilyen a természetük, ám a következő időszakban ez meg fog változni. Nagyon eltökéltek lesznek, hogy változást hozzanak az életükbe és bármit meg fognak tenni azért, hogy elérjék végre, amit ők szeretnének. 2024-re talán már egy másik országban fognak élni.

…a közeljövőben, mondjuk csütörtökön pedig erre számíthatnak….

A mai nap, már igen korán a kikapcsolódásról, a barátokról és a szórakozásról szólhat, aminek már éppen ideje is lehet, hiszen jellemző, hogy sokat és keményen hajt. Ne aprózza hát el a pihenést sem, kedves Szűz, s, ha még szükséges is előtte lefutnia néhány kört a kötelezőkkel, akkor is mielőbb huppanjon le kényelmesen, dőljön hátra, s fuss át fejben, mi-mindent szeretne csinálni, majd pontról-pontra, váltsa is valóra terveit! Ellenére annak, hogy rendkívüli módon élvezi hogy a figyelem középpontjában lehet, és aktív társadalmi életet élhet, ebben az időszakban is szakítson kell időt a partnerére is. Ő biztos, hogy értékelni fogja az iránta mutatott érdeklődését és egy együtt töltött kellemes esete után nem kell többé semmi miatt aggódnia.

Forrás

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük