Csillagjegyed árulkodik az év végi feladatodról – Egy dolog, amit idén még meg kell tenned!

Te emlékszel még, mit fogadtál meg a legutóbbi szilveszterkor? Mennyit sikerült valóra váltanod belőle? Horoszkópod, csillagjegyed árulkodhat róla, milyen feladatod van még az év utolsó hónapjaiban. Ne feledd, az év vége nemcsak az ünnepekről szól, hanem az év egyfajta befejezéséről is, amit mindenkinek saját életére vonatkozóan el kell végeznie.

Kos

A Kosok számára ez az év már sok kihívást és fordulatot tartogatott, amelyekkel ügyesen megküzdöttek, most azonban érdemes egy kicsit a pénzügyeikre koncentrálni. Gondold át még egyszer, mire mennyit költesz, ha még nincs, akkor most készíts listát a bevételeidről és kiadásaidról, és gondold át, mennyit tudsz félretenni.

Ha az anyagi helyzetedet tökéletesen nem is tudod megoldani már ebben az évben, fontos, hogy elindulj ezen az úton.

Bika

A Bikák számára az érzelmek területén lehet egy megoldatlan feladat, amit már régóta halogatnak. Ha nehéz is, itt az ideje, hogy szembenézz valamilyen mélyen eltemetett érzelmeddel, legyen az egy régi sérelem, vagy egy fel nem dolgozott veszteség, melyről próbálsz nem tudomást venni, mégis nyomasztóan hat rád.

A te feladatod idén, hogy merj szembenézni az érzéseiddel, és elkezd keresni a megoldást.

Ikrek

Az Ikreket a karrierjükkel kapcsolatban foglalkoztathatja régóta valami, amit szeretnének megtenni, de eddig nem szánták rá magukat a végső lépésre. Legyen az egy új cél felállítása, vagy egy új feladat elvállalása,

itt az ideje, hogy megtedd, amit lehet és energiát fektess a hosszabb távú célok előkészítésébe.

Rák

A Rákoknak az egészséges életmód terén van tennivalójuk, és lehet, hogy mostanra már ők is érzik, hogy szükségük van arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak önmagukra. Legyen szó helyesebb táplálkozásról, vagy rendszeres testmozgásról,

az év vége is tökéletes alkalom, hogy jobban érezd magad a bőrödben.

<<< Még több horoszkóp! >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük