Connect with us

Kultúra

Neba! Csintalan a Jobbikra szavaz…. mi jöhet még?

"Ha én nem, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?" - Csintalan Sándor újra az MSZP-ben nyomja.....
Megosztás

Csintalan Sándor sok pártot megjárt már, szimpátiája az elmúlt 30 évben sokat változott, de egyik eszménél sem tudott leragadni. Az azonban meglepetés, hogy 2018-ban beígérte, hogy a listás szavazólapján a Jobbik melletti négyszöget készül bejelölni.

MSZP, Fidesz, Jobbik – lassan végigér

Listán a Jobbikra készül szavazni az április 8-i választáson Csintalan Sándor. Elhatározását a HírTV-ben jelentette be Tantusz című műsorában, ahol azzal indokolt, hogy Orbán Viktor március 15-i beszédében egy diktatúra bevezetéséről beszélt.

Csintalan tavaly októberben még arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy szívesen visszalépne az MSZP-be, korábbi pártjába – amelyet egyébként a Fidesszel váltott fel 2007-ben, ahol pontosan 10 évig volt tag.

A döntés azért is meglepő, mivel – mint fogalmazott a műsorban – 2007-ben a Jobbik

„baráti köre verte szét a fejemet és vegzálta a családomat”

A 2007-es támadást a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára. Most azt mondta: ezért nem könnyű számára a döntés, de mindent megtesz azért, hogy megbuktassa Orbánt.

Csintalan a műsorban keményen bírálta a baloldali pártokat, politikusokat és az összefogást is. Ennek hiányával indokolta mostani döntését, amit azzal egészített ki:

egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazok

Ezek közül mindenesetre a szintén jobbikos Z. Kárpáth Dánielt emelte ki, aki szerinte elfogadható. A baloldali pártoknak pedig drukkol – tette hozzá.

forrás: Hírtv

https://varosikurir.hu/azt-mondjak-nyalj-ezeknek/

https://varosikurir.hu/jobbik-informator-hipotezise/

https://varosikurir.hu/vagy-fidesz-vagy-jobbik-magyarorszag-megint-csapdaban-vergodik/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük