Csörrent a kassza, mert van az a pénz! Ugye Lázár és Csányi urak?
Korábban még egymás torkán tartotta a kést a két oligarcha, Lázár János bukott kancelláriaminiszter és Csányi Sándor országos főbankár. Aztán hadba hívta őket a főnök, na meg a kassza is csengett a Szent István Egyetem és a Kaposvári Egyetem összevonásakor, és láss csodát, a legnagyobb egyetértésben jelentkeztek a székekért.
Csak egy kis előkép
Csányi Sándor párharcuk egy korai szakaszában így nyilatkozott Lázár Jánosról egy sajtótályékoztatón:
„Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól intézte a trafikügyet.”
A kancellária miniszter sem maradt adós a „szeretetteljes” válasszal:
„Nincs más választásom, mint ennek az engem lesajnáló és lenéző megjegyzésnek a tudomásul vétele, hiszen mégiscsak Csányi Sándor az ország első számú uzsorása.
Most viszont együtt fogják vezetni az új agráregyetemet
Múlt év közepén döntöttek az új magyar agráregyetem létrehozásáról a Szent István és a Kaposvári Egyetem összevonásával. Év végére aztán az is eldőlt, hogy a megalakuló mamutintézmény alapítványi fenntartású lesz. Vagyis a Fidesz ugyanúgy jár el itt is, mint az SZFE esetében.
Lenyalom?
Most viszont elérkezett a visszaszívás ideje, és mivel „döl a lé”, több indok nem is kell Lázár Jánosnak és már mondja is új véleményét Csányi Sándorról:
„Igazságtartalomban nem mindegyik volt teljes. Ezért az utóbbi két évben revidiáltam az álláspontomat.”
Minden rendben. Az egykori miniszter még nem felejtette el, milyen is az igazi Fidesz-féle csigagerinc és pénzért bármit képes elmondani, sőt, annak az ellenkezőjét is. Most, hogy a Csányi Sándorral való békesség a jövedelmező számára, ezt is hajlandó megjátszani.
Hogy is van ez?
„Az mindenesetre érdekes lehet, hogy Orbán Viktornak mi az elképzelése, miért bíz a számára oly fontos foci után még egy nagy feladatot Csányi Sándorra, és hogyan tekint Lázárra: visszasírja a politikust, vagy csak nem akarja túlzottan távol tudni magától? Persze az is lehet, hogy nem kell túlmagyarázni ezt az egész kinevezést és mindent nyakon önteni valami összetett kremlinológiával.”
-írja a Telex.