Városi kurír
A napi fontos.

Csuja László filmje lett a legjobb alkotás

Számos rangos filmfesztiválon ismerték el

0 142

Csuja László Virágvölgy című első filmjét választotta a legjobb alkotásnak a diákzsűri a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A mentor Enyedi Ildikó volt

Közlésük szerint az indoklásban a fiatal zsűritagok méltatták a Virágvölgy szereplőgárdáját, képi világát és a film humorát.

Csuja László a Magyar Nemzeti Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával.

A történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.

Amatőr főszereplők

A film amatőr főszereplőkkel készült: a női főszerepben Berényi Bianka, a férfi főszerepben Réti László parasportoló látható.

A forgatókönyvet Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely volt. A film Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a FocusFox gyártásában a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült.

A Virágvölgy júliusban a Karlovy Vary-i Filmfesztivál East of the West versenyprogramjában elnyerte a zsűri díját, majd a palicsi fesztiválon is díjazták, és azóta már mintegy húsz rangos filmfesztiválon szerepelt szerte a világon.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Kategória-győztes lett a Virágvölgy a palicsi fimfesztiválon

 

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ