Culturpolitica

Nem egy kellemes állapot fél lábbal már az utcán ácsorogni és befelé ácsingózni, de arra jó, hogy alaposan kifejlessze bizonytalanságtudatomat. Ha már fél éve fenyegetnek kirúgással, mérsékeltebb formában leépítéssel a MTV-ben a legfőbb hatalom ügyeletes szócsövei közvetett és közvetlen módon, majd szanaszét kürtölik mindennek az ellenkezőjét is, akkor naná, hogy jogosan gyanakodni kezdek. Hát még a közvélemény!

Biztonságos bizonytalanság

Bizonytalanságtudatom így lesz tökéletes biztonságom. Foggal, körömmel ragaszkodom hozzá. Nélküle gyengének, sebezhetőnek, félembernek érzem magam. A tartósnak ígérkező biztonságos bizonytalanságom csiklandoz könnyed kacajra. Nekem hiába is mond bárki bármit, hiába üzenget az éteren át, engem már semmi sem tántoríthat el attól a megszerzett bölcsességemtől, hogy tudom, amit nem tudok, és hiszem, amit nem hiszek.

Fél lábbal az utcán

Igen. Ez a  „fél lábbal az utcán ” állapot rántott ki nyomasztó pesszimizmusomból. Minden csupán a szemléletem szemtelenségén múlik.

Mert ha alattam süllyed, ropog a padló, robban a gépezet, körülöttem repedeznek a falak, málladoznak a struktúrák, fölöttem roskadoznak a pillérek és leszakadni kész a mennyezet, akkor úgy kifejlődhet bennem az én bizonytalansági biztonságtudatom, hogy magamat lássam az egyetlen szűnni nem akaró bizonyosságnak ebben a hisztériáig srófolt eszmei, szellemi, gazdasági, politikai és művészeti átalakulásban. Az egyetlen biztos pont és célpont is ÉN vagyok.

Fő az alaptalan alaposság!

Kezeslábas helyett féllábasba bújva, lehetőleg behúzott nyakkal próbálgatjuk feszegetni demokráciánk határait, kapuit. Csak az az átkozott küszöb ne lenne ott! Az a fránya múlt, amelybe minduntalan belebotlunk. Ezért aztán hol belerúgunk, hol kegyelettel átlépjük. Ki-ki a maga személyiségzavarától űzötten. Akadnak észrevétlen átröppenők is. Ők a mindenkit mindig leköröző UFÓK.

A pankrációt már kezdjük megszokni a televízió képernyőjén, ha eleget nyomkodjuk a csatornagombokat. Én mégis féltem magamat és az ártatlan közvéleményt az írott, hallott és látott sajtó kóros tájékoztatási mániájától. Pedig igazán dicséretes mutatvány annyi oldalról megközelíteni és körüljárni egy-egy kérdést, problémát vagy személyt, amennyi oldala szegénynek valójában nincs is. Fő az alaptalan alaposság!

„Gombócdefektus”

Etikai lázgörbém eszelős kilengéseket mutat, ha sorsom alakulásán elmélkedem. Idegrendszerem erre sűrű egymásutánban gombócokat nyom a torkomba. Hogy fulladásos kényszerképzetemet túléljem, zabálom a gyenge nyugtató pirulákat. Ideig, óráig megszűnik a „gombócdefektusom”. Ám ennek hatására lassan felpörög szunnyadó agyműködésem, visszafojtott fantáziám óriási tettekre sarkall, áttörhetetlen falak és ajtók elé lódít. – Most én bemegyek, megmondom, nem tűröm, majd én megmutatom, ki, ha nem én! – De még mielőtt áttörném a falat, vagy berúgnám az ajtót, fülön csíp a józan ész, a túlélési ösztön. Marad a „gombócdefektusom”, amely az offenzívából a defenzívába taszít.

Az MTV-csatornák soha nem lesznek sötétek

A közvéleményt én, mint elszállításra kész, féllábasba bújtatott bennfentes úgy agyontájékoztathatnám a benti állapotokról, de teszik ezt helyettem éppen elegen.

Ami a szerencsétlen közvéleményt illeti, szerintem az is megéri a pénzét! Igazán lehetne már annyira felnőtt és bölcs kis demokráciánkban, hogy rendelkezzen önálló véleménnyel anélkül, hogy tudna bármit is! Szedje össze magát végre!

Megnyugtatására azonban elárulom, hogy nem lesz sötét az MTV két csatornájának képernyője soha – bár sokan ügyködnek azon, tán többen is, mint a műsorkészítésen.

Aggodalomra semmi ok: mindig lesz pénz ostoba sorozatokra

Én mégis bízom abban, hogy fütyülve a mi belső problémáinkra, azért a világban még készülnek továbbra is megvásárolhatóm ostobánál ostobább sorozatok. Annyi pénzt meg mindig meg fog szavazni a parlament az állami, közszolgálati televíziónak, hogy ezeket megvehesse és rogyásig ismételgethesse. Aggodalomra tehát semmi ok!

Mi meg, akik fél lábbal hadakozunk a nemzeti televízióért, remélhetőleg amerikai és nyugat-európai megrendelésre készíthetjük majd műsorainkat kis hazánk külföldre szakadt nagy fiainak könyöradományaiból, míg fel nem eszmél az ország háza. Akkor majd kemény valutáért, pánikszerűen visszavásárolhatják nemzeti kultúránk sugárzási jogának egy töredék részét.

              Fel a fejjel féllábasok! Csüggedésre semmi ok! Van itt  c u l t u r p o l i t i c a!

Ma még fél lábbal az utcán, holnap mezítláb a járdán, maradok, aki voltam – ha még                       leszek.

(Élet és Irodalom, 1991)

Az arculcsapások és megalázások tíz éve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük