Czeglédy Csaba ellen fegyelmi vétség okán folytatódik az előzetes letartóztatása alatti vegzálások sora. Állítólag létezik olyan passzus a börtön házirendjében, amelyik szabályozza a borosta hosszát!

Túl sok könyv, borosta, mi jön még?

hvg.hu írta meg, hogy nemrég fegyelmi fenyítést kapott Czeglédy Csaba, amiért megsértette a zárka- és körletrendet: az engedélyezettnél 47 darabbal több könyv volt nála a cellájában. Mindezt első- és másodfokú eljárásban, bizonyítékokat felvonultatva derítették fel,

„fegyelmi fenyítésként”

egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől, a könyveket pedig el kellett távolítani a zárkából.

Ügyvédje, Hankó Faragó Miklós szerint egyértelmű, hogy ott tesznek keresztbe

az egy éve előzetesben lévő politikus-jogásznak, ahol lehet. Jó példa erre, hogy hiába törvény biztosította joga a telefonhasználat, az elromlott mobiltelefonját hetek óta nem tudták pótolni, így lehetetlenítve el a kapcsolattartásukat:

 „Több jogszabály, így a büntetőeljárásról szóló törvény is egyértelműen kimondja, hogy a védő és börtönben lévő ügyfele közti kapcsolat nem korlátozható és nem ellenőrizhető. A védelemhez való jogának a megsértése, ami történik, hiszen szándékosan akadályozzák abban, hogy kommunikáljon”

A bv-intézet viszont arra hivatkozik állítólag, hogy a szerviznek előbb be kell vizsgálnia és le kell selejteznie a telefont, ez viszont bármeddig tarthat.

A borosta-sztori

Létezik olyan helyi szabály, hogy a fogvatartott nem változtathatja meg külsejét ahhoz képest, ahogy a büntetés-végrehajtásba bekerült, de állítólag szó nincs arról, hogy Czeglédy felismerhetetlenné vált volna egy megnövesztett szakáll miatt. Kérte, mutassák meg neki azt a szabályt a házirendben, amit megszegett. Külön bv-eljárás indult a kérdés kivizsgálására.

(forrás: hvg.hu)

Botrány a börtönben: Czeglédy Csaba túl sok könyvet olvasott

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét