Connect with us

Kerítésen innen

Czeglédy Csaba: a Rádió 1 nyolc hírblokkban megsértette a választási törvényt – és folytatja!

Czeglédy: "....meggyőződésem, hogy a Borkai és Rákosfalvy elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg!"
Megosztás

A kormánypártokat elvtelenül kiszolgáló, a helyi rádiózást az egész országban tönkre tevő Rádió 1 Szombathelyen jogerősen törvényt sértett.

Múlt héten rászántam az időt,

és egy barátom segítségével három napig hallgattuk a 97,7 Rádió 1 híradásait, amelyekben csak a Fidesz érdekét szolgáló hírt adtak. Választási kifogással fordultam a Vas Megyei Területi Választási Bizottsághoz, akik igazat adtak nekem, és megállapították, hogy a Rádió 1 nyolc hírblokkban megsértette a választási törvényt.

Így aztán a nyolcszor kell beolvasniuk jó hosszan ugyanabban az időben, hogy törvényt sértettek. Csatolom a határozat azon részét, amit mind be kell olvasniuk.

fotó: facebook

A legfontosabb része ez:

„Kizárólag a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség és Kereszténydemokrata Néppárt és jelöltjeik szombathelyi kampánytevékenységéről adott tájékoztatást az önkormányzati választás vonatkozásában Szombathelyen, miközben a többi jelölő szervezet és jelölt is kampánytevékenységet folytatott Szombathelyen ezen időszakban. A többi jelölő szervezet és jelölt kampánytevékenységéről szóló tájékoztatást a 97,7 Rádió 1 elnevezésű helyi médiaszolgáltatást szolgáltató Vasi Friss Rádió Műsorszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság elmulasztotta.”

Nem fellebbeztek, így a döntés jogerős,

de a jogsértést nem hagyták abba, a mai híradásaikkal is két lábbal tiporták a törvényt.
Sebaj, a héten megint a választási bizottsághoz fordulok.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük