Connect with us

Kerítésen innen

Czeglédy Csaba: Az ügyészség hivatalból hazudik

Megosztás

A volt MSZP-s önkormányzati képviselő szerint egy uniós bírósági döntés után egymilliárddal már beljebb vannak, és ha a cégével szerződő iskolaszövetkezetek elmulasztották is az adófizetést, szándékos csalás nem történt.

Czeglédy: "....meggyőződésem, hogy a Borkai és Rákosfalvy elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg!"
Megosztás

A volt MSZP-s önkormányzati képviselő szerint egy uniós bírósági döntés után egymilliárddal már beljebb vannak, és ha a cégével szerződő iskolaszövetkezetek elmulasztották is az adófizetést, szándékos csalás nem történt. Czeglédy és ügyvédje, Hankó Faragó Miklós a Magyar Narancsnak beszélt az eljárás furcsaságairól és lehetséges politikai visszatéréséről is. Szemlénkben a Czeglédy Csabát idézzük, hogyan is látja a vele szemben indított eljárást, mit gondol a magyar igazságszolgáltatásról.

A magyar büntetőeljárást alulnézetből

Czeglédy kiemelte, az emberi aljasságtól a hazudozáson át a törvények két lábbal tiprásáig mindennel találkozott az eddigi eljárás során. Hozzátette, volt alkalma a magyar büntetőeljárást alulnézetből szemlélni, korábban ügyvédként, most terheltként:

„Csak egyetlen részlet: a nyomozás vezetője 2017-ben, az utolsó érdemi kihallgatásomon cinikus mosollyal ismerte el, hogy majdnem 20 ember előzetes letartóztatására azért volt szükség, mert különben a nyomozás nem vezetett volna eredményre. Azért hoztak embereket lehetetlen helyzetbe, hogy kicsikarjanak belőlük vallomásokat.”

Az ügyészség a 21 vádlottból 9-cel kötött egyezséget

A megjelent, erősen szelektált információk szerint az ügyészség a 21 vádlottból 9-cel kötött egyezséget. Szóba került, ők saját magukra nézve tettek beismerő vallomást vagy Czeglédy Csabát is bemártották-e:

„Egyezséget csak úgy lehet kötni, ha valaki maga ismeri el a bűnösségét. Bízom benne, hogy legkésőbb a bíróságon kiderül, milyen egyéb, esetleg törvénytelen feltételeket szabtak az ügyészek.” /…… / „Álláspontom szerint az ügyészek át is verték a vádlottakat. Volt, akinek azt ígérték, hogy a rövidített büntetését pár hónapon belül megkezdheti, mert elkülönítik az ügyét. Holott a büntetőeljárásról szóló törvény egyértelműen fogalmaz: ha nem köt minden vádlott a bíró által is elfogadott egyezséget, akkor a bíróság egységesen, tárgyalássorozat után dönt.”

Czeglédy Csaba: A sas nem kapdos legyek után, mégis foglalkozom egy kicsit Budai Gyulával, hadd érezze a törődést

A magyar állam 2015 januárjától decemberéig jogtalanul írta elő a fordított adózást a munkaerő-kölcsönzésben

Az EU-bíróság ítélete azt állapította meg, hogy a magyar állam 2015 januárjától decemberéig jogtalanul írta elő a fordított adózást a munkaerő-kölcsönzésben. A volt képviselő szerint ez alapjaiban érinti a büntetőügyet, konkrétan 821 millió forintnyi be nem fizetett áfát. Az ügyészség viszont azt állítja, bár lehet, hogy az áfát nem a Human Operatornak kellett volna befizetni, az alapprobléma az, hogy senki nem fizette be, így a láncolat alján álló iskolaszövetkezetek sem:

„Az ügyészség hivatalból hazudik. Hét NAV-határozat jogellenességét mondta ki a luxemburgi bíróság, pont ezeket lobogtatta az ügyész az előzetes letartóztatásomkor. Ez volt a „bizonyíték” arra, hogy Czeglédy Csaba elcsalt egy csomó áfát. Az adóbírságok ott vannak a nyomozati iratokban, részét képezik annak a 3,25 milliárd forintnak, ami a 6,2 milliárdnyi állítólag elcsalt adóból az áfa. ” /…… / „Áfa nélküli számlákat állítottunk ki, nem nekünk kellett az áfát befizetni, nem is az iskolaszövetkezeteknek, hanem a multinacionális vállalatoknak, amelyekhez a munkaerőt közvetítettük. Ha akartam volna áfát csalni, akkor sem tudtam volna. Nem hiszem, hogy az ügyészség ennyire nincs tisztában az adó-jogszabályokkal.”

Meg kell kérdezni a multinacionális cégeket

Czeglédy hangoztatta, meg kell kérdezni a multinacionális cégeket, miért a professzionalizálódott gazdasági társaságokkal szerződtek. Mások a felelősségi körök, sokkal könnyebben kapnak hitelt, mint egy iskolaszövetkezet. Náluk olyan munkatársak dolgoztak, akik tíz év tapasztalat alapján tudták, hogy például egy McDonaldsba milyen típusú diákmunkás kell:

„Ezzel együtt egy megbízónknak sem volt megtiltva, hogy közvetlenül iskolaszövetkezetekkel szerződjön. Egyszerűen ez a professzionalizálódási folyamat alakult ki a 90-es évek végétől, több nagy személyzeti szolgáltató cég nőtt ki az iskolaszövetkezetekből. Ezek jó része összeházasodott az 1998 és 2002 közötti kormánypárttal, és 2010 után is fennmaradt a gyümölcsöző kapcsolat. Egyetlen dolgot bántam meg: amikor 2012–2013-ban zsarolásos ajánlatot kaptam a Human Operatorra, nemet mondtam. Ha eladtuk volna a céget, nincs ez az egész. „

Az ajánlat

Arra, hogy kitől is kapta az „ajánlatot” nem tért ki, de a történtek ismeretében könnyen ki lehet találni, milyen érdekkör szerette volna a jól fialó piacot megszerezni:

„Piaci konkurenciától, egy párt által megtámogatva. Hadd ne kelljen neveket mondanom, az olvasók majd behelyettesítik. Az ingatlan- és eszközvagyonunk értékénél kisebb árat akartak fizetni, tulajdonostársaimmal egyetértve ebbe nem mentem bele. Persze, akik meg akarták szerezni a céget, azok a Human Operator összeomlásával meg is szerezték a piac így felszabadult részét. Egy 4–5 milliárdos árbevételű cégről beszélünk, amely egyik napról a másikra szűnt meg.”

Szerinte, miután véglegesen nemet mondott a cég eladására, azután rendelte el személyesen Vida Ildikó akkori NAV-elnök a Human Operator ellenőrzését a Veszprém megyei adóhatóságnál, úgy véli, törvénytelenül:

„Az eredeti gyanúsítás 2018 tavaszáig arról szólt, hogy fiktív számlákat fogadott be a Human Operator, mert a szövetkezetek nem végeztek valós tevékenységet. Aztán a parlament döntött az iskolaszövetkezeti diákok kártalanításáról, így nehéz lett volna fenntartani, hogy az iskolaszövetkezetekben nem is dolgoztak diákok. A fiktív vonal ki is került az ügyészség narratívájából.”

Az interjúban az is szóba került, hogy Czeglédy Csabát gazdasági csalással is gyanúsítják:

„Legyen benne az interjúban, hogy amikor meghallom a gazdasági csalást, nevetek! Márciusban nem nevettem, mert ezzel vittek vissza előzetesbe, miután a képviselőjelöltség miatt másfél napra kiengedtek. Arról van szó, hogy a 2000-es évek közepén közreműködtünk egy veszteséges szállodaprojektben Sárváron.
Ha hoztam nagyon hülye döntést, ez az volt.” /…… / „2017 márciusa és júniusa között próbáltuk a Human Operator ellen indított végrehajtást lassítani. Erre mondja most az ügyészség, hogy szándékosan nem akartuk kifizetni a 160 millió forintot.”

Kitért arra is, hogy amióta otthon van, rengeteg szeretettel találkozik a volt választói részéről. Áprilisban csinálnak egy közvélemény-kutatást Szombathelyen. Ebből két dolognak kell kiderülnie: hogy képes -e megnyerni ezt a körzetet, a Derkovits-városrészt – ahol született és ahol most is él –, és hogy ha nyer is egyéniben, nem rontja-e a többi jelölt vagy a közös polgármesterjelölt esélyeit:

„Ha az jön ki, hogy nem én vagyok a legesélyesebb, vagy túl nagy tehertétel vagyok a baloldal számára, akkor nem fogok ártani a közösségnek. De már csak azért is szeretném megméretni magam, mert méltatlan körülmények között szűnt meg a képviselői mandátumom.”

Fogadtak a „bőrére”

Czeglédy elmondta, több helyről visszahallották, hogy 2017 nyarán fogadások tárgya volt az ügyészségen, meddig fogja bírni ez a szombathelyi úri fiú:

„A letartóztatás arra ment ki, hogy engem is megtörjenek és vallomásra bírjanak. Lett volna lehetőségem eladni a lelkemet. Az nem is nagyon érdekelt senkit a nyomozás során, hogy voltak-e elcsalt pénzek vagy sem, arra voltak kíváncsiak, hogy ezek az állítólag elcsalt pénzek milyen politikusokhoz, pártokhoz vándoroltak.” /….. / ” Sajnos egy-két gyanúsított nekiállt ebben a témában összefüggéstelenül és könnyen cáfolható módon hazudni. A nyomozás sem talált semmit.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük