Connect with us

Banánköztársaság

Czeglédy Csaba és Székely Sándor választási üzengetőse

Megosztás

Tegnap adtuk közre Czeglédy Csaba „Szombathelyi kamupártok nyomában” című facebook bejegyzését, amelyben a DK-s politikus több más mellett megemlítette az ISZOMM párt helyi jelöltjét, valamint a párt jelenlegi parlamenti képviselőjét, Székely Sándort-

Megosztás

Tegnap adtuk közre Czeglédy Csaba „Szombathelyi kamupártok nyomában” című facebook bejegyzését, amelyben a DK-s politikus több más mellett megemlítette az ISZOMM párt helyi jelöltjét, valamint a párt jelenlegi parlamenti képviselőjét, Székely Sándort.

Emlékeztetőül: ezt írta Czeglédy Csaba:

„Hegedüs Mátéval(az ISZOMM helyi jelöltje, a szerk.) összefutottam még szombaton a választási irodán, és megkértem, hogy önerőből gyűjtsék össze az ajánlásokat. A főnökét, Székely Sándor országgyűlési képviselőt is meg akartam kérni erre, azonban ő gyáva módon fel sem vette a telefont és vissza sem hívott. Kérlek Benneteket, hogy jelezzétek, ha látjátok a kamunak tűnő pártokat Szombathelyen ajánlásokat gyűjteni, mert ennek hiányában beszédes lesz, ha mégis leadnak “összegyűjtött” ajánlásokat.”

Székely Sándor az alábbiak közlésére kérte szerkesztőségünket, amit betűhíven közölük

Kedves Csaba és Ernő!

A Facebookon történt, kissé fenyegető jelölti bejegyzés, és annak a Városi Kurírban történt közlése önmagában nem adnának okot erre a válaszomra, ám minthogy Csabával valóban régóta ismerjük egymást, így a pártommal, illetve velem szembeni nyilvános kirohanásotok talán mégse maradjon a levegőben!

Kezdjük a nyelvtannal!

Kérlek, kedves Csaba, ha tulajdonneveket használsz, akkor légy pontos! A pártom neve Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, vagy rövidebben ISZOMM. Két M-mel. Feltételezem, te se örülnél, ha csak úgy hetykén Ceglédiként írnának rólad.

Folytassuk bizonyos tényekkel!

Nos, kedves Ernő, ez a párt nem üptre jelentkezett be úgymond ‘valamiként’ a választások előtt, hanem két éve alakult és törvényesen bejegyzett politikai párt, amelynek személyemben még országgyűlési lenyomata is van, s jelenleg a jóval régebbi, bő három évtizedes múlttal rendelkező Magyar Munkáspárttal indul választási szövetségben. Feltételezem, rajtam kívül ismerheted még dr. Thürmer Gyulát és dr. Szanyi Tibort is, akik mindketten igen jól beágyazott hazai baloldali politikusok. Remélhetőleg ők is megerősítik, hogy a pártok mindig választások előtt születnek, továbbá választások után szoktak kimúlni, amint logikailag ez fordítva is lehetséges, vagyis választásokat követően születnek, és választások előtt szűnnek meg. Mikor – hogy.

Az ISZOMM elnöke Huszti Andrea, aki pedig korábban főleg a szakszervezeti világban szerzett magának tekintélyt, függetlenül attól, hogy ti mit tudtok, vagy sem a munka világának eme részéről. Ezt csupán azért említem, mert jómagam egyik képviselőjelöltünknek sem vagyok a főnöke, de még a pártelnökünk sem, ugyanis nálunk a függelmi és üzleti viszonyok helyett a bizalom és az önkéntesség alakítja a tevékenységünket.

A nyílt beszéd híveként felidézem, kedves Csaba, hogy az elmúlt hónapokban több alkalommal is megkerestél, arra kérlelve, hogy ha lehet, ne állítsunk jelöltet a szombathelyi választókerületben. Álláspontunk változatlan. Ott állítunk jelöltet, ahol arra alkalmas jelentkezőnk van. Ennek fényében persze értem sérelmeidet, amikor a demokratikus lehetőségekkel élve mások is részesei kívánnak lenni a választási küzdelmeknek, sőt, matematikailag tényleg akkor lenne a legnagyobb esélyed nyerni, ha egyesegyedül indulnál. Csak hát az élet nem habostorta. (Hidd el, a mi életünk is könnyebb lenne, ha te nem indulnál.)

Egyébként közel két éve javasoltuk nektek először a programalapú politikai egyeztetéseket, de nagyképű nyilatkozatokon túl érdemi választ nem hallottunk felőletek. Tapasztaltuk azt is, hogy te az intézményes keretek helyett velem, személyesen akartál “okosba” egyezkedni, ám az ilyesmi nekünk nem fér bele.

Abban viszont inkább egyetértünk, hogy az általad kamupártoknak nevezett formációk főleg arról ismerszenek meg, hogy – mondjuk – érdemi politikai tevékenység nélkül jutnak állami kampánytámogatáshoz. Ez a definíció kellően illik például a te pártodra, amely 11 éve alig-alig jutott valamire, miközben sok-sok milliárd forintot vett ki az államkasszából. A két éves ISZOMM viszont most indul először országos választásokon, így a számonkérés legfeljebb később lehet esedékes. Addig is, merő öntudatból sem a legelső bemutatkozásunkkor, tehát a szerencsi időközi választásokon, sem pedig a mostani futamban egy megveszekedett fillér állami pénzt sem vettünk igénybe, sőt, nem is szándékozunk, amint erről épp a hétvégén adtunk ki egy közleményt. Kétségtelen, ennek az az ára, hogy nem lesznek méregdrága plakáterdőink, nem tudunk havi százmilliókat elkölteni a Facebookon, de nálunk zsebbe, feketén fizetett aktivisták tömege sincs, mint ugyancsak például nálatok.

Vannak viszont emberi kapcsolataink, s ezekre építve gyűjtjük az aláírásokat. Biztosíthatlak arról, hogy akár napi 0-24 óra között futkározhatsz a város teljes területén, jelöltünket, Hegedüs Mátét csak egy öttalálatoshoz hasonló szerencsével fogod megtalálni az utcán álldogálva, hiszen ő elsősorban a házakat járja, s nem arra vár, hogy te miként, mikor és hol akarod őt ellenőrizgetni. Egyébként neked is több esélyed lehetne találkozni vele, ha a rohangálás helyett otthon várnád a csöngetését, bár a fenyegetéseid után nem vagyok biztos benne, hogy feltétlenül a társaságodra vágyna.

Végezetül pedig a lehető leghatározottabban visszautasítom a büntetőjogi célozgatásodat, hiszen a politika az egy másik terep. Ha ti a bíróságokon akartok választást nyerni, ahhoz is sok sikert kívánok, de mi kitartóan megmaradunk a dolgozó emberek gondjainak felvállalásánál, s a szociális válság leküzdését fontosabb célnak tartjuk, mint a választásokban részt vevő más pártok és jelöltjeik minősítgetését.

Üdvözlettel:
Székely Sándor

 

Czeglédy

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük