Connect with us

Blogbazár

Czeglédy Csaba: Értem én, hogy Halász János szerelmes belém…..

Czeglédy: "....meggyőződésem, hogy a Borkai és Rákosfalvy elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg!"
Megosztás

Értem én, hogy Halász János szerelmes belém, ezért foglalkozik velem ilyen sokat. Nincs is ezzel semmi baj, csak meséljen erről Kövér Lászlónak is. Ma éppen azt hazudja a fideszes propaganda sajtó és Halász, hogy nekem széfjeim vannak külföldön, és most aztán jól megszökök, és bizonyítékokat semmisítek meg.

Csak a szokásos…..

Hazudnak, aztán pereket veszítenek, majd hisztiznek. Öröm az ürümben, hogy megint hozzá fognak járulni családom költségvetéséhez, ami kapcsán persze szomorú, hogy ezt majd közpénzből teszik. Az pedig önmagáért beszél, hogy míg a fideszes sajtó hatóságtól kapott információra hivatkozik, addig a kormánypárt szóvivője semmilyen hivatalos tájékoztatást nem ad, csak a saját sajtójukra mutogat.

Ma három sajtó-helyreigazítási kérelmet postára is adtam – HírTV, Origo, Magyar Nemzet. Előbbi kettőnek e-mailben is elküldtem, utóbbinak még csak e-mail címe sincs. Aki kíváncsi és szeret olvasni, íme a helyreigazítási kérelem szövege. Kicsit hosszú, én kérek elnézést. ?

„Helyreigazító közlemény:

2019. május 18. napján a www.magyarnemzet.hu online felületünkön közzétett „Több külföldi széfje is van Czeglédy Csabának” című online cikkünkben

  • valótlanul állítottuk, hogy több külföldi széfje is van Czeglédy Csabának,
  • továbbá megalapozatlanul utaltunk a valótlan tény alapján arra, hogy Czeglédy Csaba hozzáférhet külföldi trezorjaihoz, féltett irataihoz, esetleges vagyonához, de megsemmisíthet perdöntő bizonyítékokat is”.

Indokolás

A helyreigazítani kért közlések minden ténybeli alapot nélkülöznek, teljességgel valótlanok, visszautasítom mindezeket, a sajtószerv köteles bizonyítani az általa nyilvánosság elé tárt sérelmezett közlések valóságalapját. A sérelmezett cikkben közöltekkel szemben a való tények előadása csak a sérelmezett közlések tagadásában valósulhat meg.

Nem felel meg a valóságnak, hogy nekem külföldön széfjeim lennének, mint ahogyan az sem felel meg a valóságnak, hogy ezekben vagy bárhol máshol „féltett”, „perdöntő” irataim lennének akár külföldön, akár belföldön, amelyeket ráadásul meg is akarnék semmisíteni.

A szerkesztőség tárgybeli cikke versenybe szállhatna egy Örkény-emlékversenyen, a „Mi az abszurd” kategóriában, azonban sajnos még csak nem is irodalmi tevékenység, amit a szerkesztőség újságírás gyanánt végez, így kénytelen vagyok ismét jogi eszközhöz nyúlni az engem ért jogsérelem miatt.

A Kúria PK. 12. számú állásfoglalása alapján:

„A jogsértő közlés történhet közvetetten: célzásokkal, utalásokkal, egyes tényállásrészek elhagyásával, a tényálláselemek téves következtetésre indító csoportosításával. Ilyen esetben is lehetővé kell tenni a helyreigazítást, ha a közlemény valóságos tartalma alkalmas valótlan tényállítás kifejezésére, illetve a való tények hamis feltüntetésére.”

Rámutatok arra, hogy 2019. március 7. nap óta szabadlábon vagyok, azóta szabadon utazhatok akár külföldre is. Az utazási szabadságomhoz tehát semmi köze nincsen a mentelmi jogomnak. Arra is rámutatok, hogy jogerős bírósági döntés van arról, hogy esetemben sem a szökés, elrejtőzés, sem a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem merül fel.

Az pedig jól mutatja a sérelmezett tartalom valóságalapját,

hogy Önök nem merték feltüntetni a cikket jegyző újságíró nevét – nyilván félve a rágalmazás miatt induló büntetőeljárástól -, továbbá rendkívül elnagyolt módon „magyar hatóságokra” hivatkoznak, mint forrásra. Teszik ezt úgy, hogy a nyomozás tavaly ősszel befejeződött, jelenleg bírósági szakaszban van az ügy, ráadásul ellenem nem is folyik, de 2019. április 22. nap óta nem is folyhat nyomozás.

Továbbá arra is hivatkozom,

hogy magam indítványoztam 2017. őszén a NAV Bűnügyi Igazgatóságnál, hogy az összes országban, ahol jártam az elmúlt 10 évben, jogsegély keretében kutassanak bármilyen vagyonom után. Az indítványt a hatóság elutasította arra való hivatkozással, hogy semmilyen adat nem merült fel arra, hogy nekem vagyonom lenne külföldön. Továbbá a Nemzeti Nyomozó Iroda is folytatott vagyonvisszaszerzési eljárást tavaly nyáron, és az is eredménytelenül zárult.

Végezetül a jogsértésük súlyát növeli, hogy engem ismét nem kérdeztek meg, nem reagáltattak.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük