Blogbazár
Czeglédy Csaba: „Orbán ördögi terve nem jött össze!”
Czeglédy Csaba a vasárnapi választás tükrében mondott véleményt a miniszterelnökről, a Fideszről és az ellenzékről is hozzátéve, hogy az őszi önkormányzati választás alapjaiban rengetheti meg a regnáló kormánypártot.
„A Fidesz ősszel az önkormányzati választáson legyőzhető….”
Czeglédy közösségi oldalán fejtette ki véleményét:
„A Fidesz ősszel az önkormányzati választáson legyőzhető. Szombathelyen is. Orbán ördögi terve, hogy végleg megroppantsa az ellenzéket, nem jött össze. A mostani választás sem volt törvényes, ugyanis a Fidesz ismét két lábbal tiporta a választási alapelveket: nem volt egyenlő, nem volt tisztességes, jogellenes módon befolyásolták az emberek akaratát.
Hiába azonban a saját magukra szabott választási rendszer,
hiába a választás törvényessége felett uralkodó választási bizottságok elfoglalása, hiába a közpénzből megvett sajtó, hiába az elfoglalt és durván elfogult közmédia, hiába a diktatúrákat idéző megfélemlítés és agymosás, az ország fele ellenük szavazott. Szinte már hisztérikus módon mozgósítottak az elmúlt napokban, mégis egy millióval kevesebb szavaztak rájuk, mint egy éve. Nem siker ez Orbánnak, hanem súlyos figyelmeztetés.
Ősszel az ellenzéknek meg kell nyernie az önkormányzati választást a lehető legtöbb nagyvárosban és fővárosi kerületben. Ez esetben a Fidesz 2022-ben megveherhető lesz.
Nagy feladata és hatalmas felelőssége lesz ebben a DK-nak
A DK-nak hála nem árvultak el a balodali szavazók, és bár több párt cserbenhagyta őket, tudtak Dobrev Klárára, Molnár Csabára, Rónai Sándorra és csapatukra szavazni. Gyurcsány Ferenc pedig jól összefogta a pártot. Nagyon jó közösséget ismertem meg, akiknek köszönöm a bizalmat, amit próbálok meghálálni.
Az elkövetkező két hétben mindenhol az országban – így Szombathelyen is – minden részletről meg kell egyeznie a DK-nak, a Momentumnak és az MSZP-nek – ahol még szükség van az LMP-re és a Jobbikra, ott velük is -, és hajrá, folytatni kell a munkát az őszi sikerért. A választók és Hazánk érdekében. Meg kell akadályozni, hogy a Fidesz tovább mérgezze országunkat!”
Szerző
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó