Czeglédy Csaba: “sajnos nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék”

Kihallgatta a rendőrség csütörtök este Czeglédy Csabát az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt adriai hajóútja miatt indult – tudta meg a hvg.hu. A nyomozók a kihallgatáson közölték a politikus-ügyvéddel, hogy az Ördög ügyvédje nevű facebook oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették.

A helyzet fokozódik….

A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány 2019 októberében robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon szexvideó-részletet tettek közzé, valamint olyan információkat, amelyek gazdasági visszaélésekről, korrupcióról szóltak – igaz, ez utóbbi információk egy része már korábban is ismert volt.

Miután az “ördög ügyvédje” elkezdte kihozni a szaftos részleteket a hajóútról, amin Borkai és befolyásos barátai vettek részt, az érintettek zsarolás miatt feljelentés tettek a rendőrségen. A zsarolási ügyben hét ember ellen folyik nyomozás.

Csütörtök este Czeglédy Csabát is kihallgatta a rendőrség – tudta meg a hvg.hu, a DK politikusa pedig megerősítette az információt

A portál birtokába került jegyzőkönyv szerint

a nyomozók közölték Czeglédyvel, hogy a Borkai Zsolt valódi arca néven létrehozott, jelenleg “Az ördög ügyvédje” nevű Facebook oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették.

A rendőrség szerint ezzel

Czeglédy segítséget nyújtott abban, hogy a Facebook-oldalon megosztott weboldalakat és ezáltal a szexfelvételeket a megyei Facebook felhasználók megismerjék, ezért őt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségéve, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják.

A jegyzőkönyv szerint

Czeglédy a kihallgatásán azt mondta: a gyanúsítás szerinti cselekmény több okból sem tényállásszerű. A politikus arra hivatkozott, hogy a gyanúsításból sem az nem derül ki, hogy ő egy Facebook-oldalt vagy annak egy posztját hirdette, sem az, hogy mikor. Czeglédy védekezése szerint az sem derül ki a gyanúsításból, hogy posztra vonatkozik-e a hirdetés, ha viszont arra, akkor a gyanúsítás nem részletezi, hogy a posztban mely személyes adatok voltak kezelve jogosulatlanul. Czeglédy arra is hivatkozott, hogy mivel a szexuális felvételeket a weboldal kezelője hozta nyilvánosságra, így ha vissza is élt valaki személyes adatokkal, akkor azt a weboldal kezelője tette. A DK-s politikus szerint

ez alapján bárkit meg lehetne gyanúsítani, aki a Facebook oldalán megosztotta a weboldalt.

Czeglédy azt is vitatja, hogy a hajóút résztvevőit jelentős érdeksérelem érte volna

“Borkai Zsolt hiába hetyegett (…) az adriai hajózás során, tudtommal nem vált el tőle a felesége, sőt még a győriek is megválasztották polgármesternek”

– mondta a politikus a kihallgatóinak, hozzátéve, hogy Borkai barátja, Rákosfalvy Zoltán továbbra is az egyik legnagyobb kaszinó koncessziós jogosultja. Czeglédyt arról is kérdezték a rendőrök, hogy tudja-e, ki kezelte az Ördög ügyvédje weboldalakat.

“Fogalmam sincs, de ha tudnám, megveregetném a vállát”.

Azt egy másfél éves nyomozás után tehát továbbra sem tudni, ki hozta létre és üzemeltette azt a blogot, ahova a szexfelvételek felkerültek, ahogy az sem derült ki eddig, hogy a pornóoldalakra ki töltötte fel a videókat.

Az “ördög ügyvédje” egyébként éppen a minap jelentkezett be újra a Facebook-oldalán. A posztban azt írta:

“ne a szerencsén vagy a külföldi titkosszolgálatokon múljon a fideszes gazemberek lebukása”.

Az ismeretlen azt állította, hogy az elmúlt egy évben 100 millió forint készpénzt gyűjtött össze, ezt pedig annak a személynek ajánlja fel, aki segít egyértelmű bizonyítékokkal lebuktatni elsősorban Szijjártó Pétert, Rogán Antalt.

“De jöhet más fideszes nagykutya is. Orbánra vonatkozó adatoktól sem fogok megijedni”

Arról is írt, hogy az informátort kész akár az élete árán is megvédeni.

Forrás

ördög

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük