Connect with us

Blogbazár

Czeglédy: Ha olyan lennék, mint ők, azt írnám, ha látjátok ezt az embert az utcán, köpjétek le….

vesey
Megosztás

Íme az az ember, a PestiSrácok nevű szennyportál “újságírója”, VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, aki odáig ment a Fidesz által megrendelt melegek elleni gyűlöletkampányban, hogy az alábbi mondatokat is leírta:

“Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni (…) nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak – és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel –, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más.”

Meg azt, hogy

“A gyerekekre pedig azért van szükségük friss húsként, mert kevesen vannak, és hamar ráunnak egymásra. Ebben a projektben nyomul most éppen a Coca-Cola.”

Ezeknek aztán tényleg semmi sem szent a cél elérése érdekében

Hozzáteszem, azért az elég ritkán fordult elő eddig, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kénytelen tiltakozó közleményt kiadni. Idézem:

“Tiltakozunk a közösségünket érő jogsértő, kirekesztő és megalázó kinyilvánítások ellen. Mélységesen sértőnek és felháborítónak tartjuk a pestisracok.hu „Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket!” c. írást.”

Véseyt egyébként olyannyira foglalkoztatja a melegek témája, hogy szerintem kirohanásaival a férfiak iránti vonzódását próbálja leplezni.

Ha olyan lennék, mint ők, most azt írnám, ha látjátok ezt az embert az utcán, köpjétek le. Azonban más vagyok, így csak annyit kérek, osszátok meg írásomat.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Nagyokos

    2019.08.16 18:56 at 18:56

    Azt hiszem a szöveget el kellett volna olvasni teljes egészében, és utána értelmezni. Ha ez sikerült volna, már nem is kellett volna ilyen gusztustalan választ írni a Meosz- nak

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük