Connect with us

Kerítésen innen

Kipécézett az Orbán-rezsim? Nem szabadulhatsz!

Megosztás

A nyakunkra ülő illiberális rezsimben veszélyben van bárki, akit a propagandisták elég fontosnak tartanak ahhoz, hogy kipécézzék és meghurcolják.

illiberalis
Megosztás

Portálunk az idei nyáron, a gyalázatos Nagy Imre-per hatvanadik évfordulóján nagyon fontos cikksorozattal mutatta be, a napjainkban zajló Czeglédy-ügy kapcsán, hogy a nyakunkra ülő illiberális rezsimben milyen veszélyben van bárki, akit a propagandisták elég fontosnak tartanak ahhoz, hogy kipécézzék és meghurcolják.

A rezsim börtönében

A Városi Kurír részletesen ismertette azt a nagy jelentőségű interjút, amit Donáth Ferenc és Veres Dávid készített Czeglédy Csabával a szegedi Csillag börtönben. Nagyon nagy figyelmet keltett az a cikkünk is, amelyet a Czeglédy Csaba előzetesének meghosszabbításáról vagy megszüntetéséről határozó bírósági tárgyaláshoz időzítve készítettünk. („Természetesen” meghosszabbították.) Császy Zsolt, a sukorói ügyben meghurcolt egyik vádlott „Az Orbán-rezsim börtönében” című naplójában részletesen leírta, 2010-ben hogyan ment egy ilyen tárgyalás.

A rezsim a látszatra sem ügyel

A nyár vége sem jött még el, és máris újabb fejleményekre kell odafigyelnünk. A hvg.hu beszámolója  alapján a balramagyar  és a sztárklikk  is alaposan, részletesen foglalkozott azzal a „sajátos” eljárással, amelynek eredményeként Czeglédy Csabát még mindig meg tudják fosztani szabadságától. A hírt természetesen nálunk is megtalálhatták olvasóink. Azokat a munkatársait, akiket egy időre letartóztattak, egyelőre kiengedték, de Czeglédy Csaba esetében erre „nem volt mód”…
„Noha augusztus 1-ei dátummal minden gyanúsított arról kapott értesítést az ügyben eljáró NAV-tól, hogy mivel a nyomozás befejeződött velük szemben a hatóságok részéről, lehetőségük van a teljes iratanyag megtekintésére, Czeglédy értesítése az iratismertetésről valamiért egy nappal későbbi dátumú” – értesülhettünk a különös részletekről.

A nyomozás befolyásolása?

Ha tehát a nyomozás befejeződött, miért van még rács mögött az első számú célpont? Továbbra is érvényes, hogy a hatóságok attól tartanak, „befolyásolná a nyomozást”? Császy Zsolt börtömaplójából pontosan tudjuk, hogy ez a kifejezés varázsigeként működik, ha egy ügyészségi indítványban ez szerepel, akkor is előzetesbe kerülhet a gyanúsított, ha teljesen egyértelmű, hogy házkutatások, iratlefoglalások és minden egyéb nyomozói akció nyomán képtelen lenne bármit „befolyásolni”.
Ilyen körülmények között nehéz szabadulni a gyanútól, hogy az előzetes letartóztatás intézményét egyes magyar hatóságok nem arra használják, amire való, vagyis a nyomozás szükséges segítésére, hanem ítélet nélkül, előre hozott büntetésként alkalmazzák. Ha erre lehetőség van, és ezt szó nélkül eltűrjük, akkor a kipécézett emberek nyomás alá helyezésére, megtörésére bármikor bevethetik ezt az eszközt!

(forrásaink: hvg.hu/balramagyar/sztárklikk)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük