Connect with us

Tech - Tudomány

Czeizel Endre: életünk legfontosabb pillanata a fogantatás

Megosztás

A szülés, születés nagy dolog, de az életünk kilencedik hónapjában történik, és a fogantatás az a pillanat, amikor eldől, hogy fiúk leszünk vagy lányok, egészségesek, vagy betegek, géniusz palánták, vagy csak kutyaütők – magyarázta évekkel ezelőtt Czeizel Endre a Sztárportrénak adott nyilatkozatában. Amit akkor mondott, ma is érdekes. Arról is beszélt, hogy a kormányváltás után felszámolták a családi életre felkészítő tantárgyat az iskolákban: az illetékes miniszter szerint nem lehet szexről beszélni gyerekeknek.

Családalapítás három lépésben

– Azoknak, akik most készülnek családot alapítani, mire érdemes figyelni?

– Egy értelmes fiatal pár egy ideig védekezik – megvárja azt az időt, amikor már felkészült anyagilag, erkölcsileg, emberileg a gyerekvállalásra -, akkor abbahagyják a fogamzásgátlást, és 3 lépésben kell felkészülni:

1. Van egy úgynevezett családtervezési alkalmassági vizsgálat, ahol megnézik, hogy éppen milyen formában vannak.

2. Jön egy három hónapos felkészülés a fogamzásra, például ekkor már a magzatvédő vitamint kell szedni. Meg kell nézni, hogy nem fertőzött-e az asszony, vagy a férfi – szexuálisan terjedő fertőzésekkel.

3. Ha bekövetkezik a fogantatás – a pozitív terhességi próba -, akkor azonnal el kell jönni ellenőrző vizsgálatra. Ezt azért fontos mondanom, mert a várandósok 90 százaléka 8-10 hetes korban megy el a várandós gondozásra – amikor már minden eldőlt, már kész a magzat. (Rögtön a kimaradt havi vérzés után kell eljönni, akkor jön az a nyolc hét az asszony életében, amikor mindent alá kell rendelni – mert ekkor dől el, hogy ebből a genetikai tervrajzból milyen kis ember lesz.)

– A fogantatás pillanata sorsdöntő?

– Igen, úgy érzem, hogy az életünk legfontosabb pillanata. Mondok egy példát: A pete 24 óráig életképes, és van egy olyan elképzelés, hogy a 20. óra után a pete már egy kicsit öregecske. A túlérett petéből például gyakrabban lesz rendellenesség, tehát egy igazi jó családtervezési rendszerben mi mindig meghatározzuk, hogy a nőnek melyik nap van a ciklusán belül pete termelése – ez 24 óra -, és mi azt tanácsoljuk nekik, hogy persze szeretkezzenek akkor, amikor akarnak, de ha a gyerekért szeretkeznek, akkor a tüszőrepedés előtti nap – az az optimális nap. De ettől sokkal fontosabb, hogy szedjék a magzatvédő vitamint, legalább 6 héttel a tervezett fogamzás előtt, mert így a fejlődési rendellenességek egyharmada kivédhető.

A tüszőrepedés napján nagyobb eséllyel fogan fiú utód

– Van-e olyan egyszerű, és természetes módszer, amivel a születendő gyermek nemét lehet irányítani, tervezni – második, harmadik, negyedik gyermeknél?

– Természetes módszer igazából nincs. Van két olyan orvosi megfigyelés, hogy a tüszőrepedés napján történő szeretkezésnél nagyobb a fiú esély, ha viszont lányt akarnak, akkor 48-72 órával korábbra kell a szeretkezést tervezni. A másik, hogy a hüvely vegyhatásának befolyásolásával, némileg lehet segíteni. Ha eljönnek hozzám, és ezt kérik, akkor én ezt nagyon részletesen mindig elmondom, ezzel az 51 százalék fiú, 49 százalék lány gyakoriságot, lehet majdnem 70 százalékra a kívánt nemre feltornászni.

– A lelki és a testi egészség közötti kapcsolatról az orvostudomány ma mit állít?

– Nagyon-nagyon fontos, konkrét példát mondok: eljön hozzám egy pár, mert nem jön össze a kisbaba. Kivizsgáljuk, és igazából nincs drasztikus ok, csak az, hogy az asszony szorong – mert hozzáfogtak, és nem jön össze. Attól kezdve, már minden szeretkezés alatt azon töri a fejét, hogy most jól csináljuk-e, ahelyett, hogy élvezné. Kialakul benne egy olyan stressz állapot, ami elindít egy stressz hormont, az leállítja a sárgatest hormontermelést, sárgatest hormon nélkül pedig a méhbe nem tud beágyazódni a gyerek. Tehát, egyszerűen egy lelki inzultus miatt, nem lesz neki gyermeke, pedig tulajdonképpen nincs semmi más ok. Hat olyan házaspárról tudok, akik végül örökbe fogadtak gyermeket, mert nem jött össze 4-5 év alatt, és aztán fél-egy éven belül, megvolt a saját gyerek. Hazavitték a kis lurkót, az sírt, bekakált, foglalkozni kellett vele, az asszony már nem ért rá szorongani, és rögtön összejött a gyerek.

A genetika fantasztikusan nagyot fejlődött, és ma lényegében minden látható rendellenességet ultrahanggal, és nagyon sok kromoszóma és génhibát is, speciális vizsgálatokkal fel tudunk ismerni a fogamzás után. Hetente kétszer végzek genetikai tanácsadást, és minden héten előfordul, hogy a tizedik, tizenhatodik, huszadik héten felismerünk valamilyen súlyos rendellenességet.

Ekkor el kell mondanom a várandósnak, hogy két rossz között kell dönteni: megtart egy súlyosan beteg magzatot – ami emberileg szép, csak megpecsételi a család sorsát, mert egy fogyatékos gyerek teljes embert igényel -, vagy él a magyar törvények adta lehetőséggel – a huszadik hétig, ha a magzatnak súlyos rendellenessége van, a terhesség megszakítható. Ma a döntő többség él ezzel a lehetőséggel.

Nem jó nekem asszisztálni ahhoz, hogy sérült magzatokat pusztítsunk el. Orvosi indikáció alapján történik, szakvéleményt kell kiadni. Mindig eszembe jut, hogy ez a modern Taigetos: háromezer évvel ezelőtt, Spártában megvárták, amíg megszületnek az ilyen gyerekek, és utána vitték fel a hegyre, és hagyták ott, hogy haljon meg. Most nem várjuk meg míg megszületik, hanem elpusztítjuk őket. Ez az eutanáziának egy speciális formája, úgy hívják, hogy teratanázia. Ez azért bánt engem nagyon, mert a rendellenességek döntő többségét, a fogamzás előtt meg lehetne előzni – ha élnének a tudomány adta lehetőséggel.

Cél a “hibátlan” baba

Értem én az asszonyokat, szokták mondani nekem, hogy száz százalékban egészséges kisbabát akarnak. Ez egy vágy, aminek a következtében túlzottak az igények. Az elmúlt négy évben nekem három olyan magzatom volt, akinek ajakhasadéka volt – a magzati korban felismertük -, és az asszonyok megszakították a terhességüket. Pedig ma már ez egy operálható kis rendellenesség, tehát szinte teljes értékű emberek lennének, és mégis az asszonyokban él ez a vágy, hogy nekik hibás gyerekük ne legyen. Magunk között szólva mindannyian hibásak vagyunk – előbb-utóbb úgyis kiderül rólunk.

Konkrét elképzeléseim voltak, amibe belebuktam. Azért vállaltam el a Nemzeti Egészségtani Intézet főigazgatóságát, mert három tervem volt:

Az egyik tervem az volt, hogy az iskolában legyen egy fakultatív tantárgy, a felkészülés a családi életre – láttam, hogy van Angliában, Hollandiában. A gyerekeket, ha felkészítenénk a családi életre, a tizenéves kor nagy kihívásaira, a szerelemre, a szexre. Hogy kell védekezni, és ha majd eljön az idő, akkor hogy kell felkészülni arra, hogy egészséges kisbaba legyen. Nagyon népszerű 33 órás tantárgy volt, a nyolc általános után a gimnázium első osztályában. 930 középiskola volt, és az első évben több mint 300, a második évben már több mint ötszáz indult – kiképeztünk 1100 pedagógust, volt tankönyv. Jött egy kormányváltás, és az új illetékes miniszter azt mondta nekem, hogy csak nem képzelem, hogy gyerekeknek lehet szexről, óvszerről, és egyebekről beszélni – tehát ez megbukott.

Mi hoztuk létre Magyarországon – először a világon – azt a családtervezési rendszert, az optimális családtervezést, hogy valahogy értessük meg az emberekkel, hogy a fogantatásra kell felkészülni. A szülés, születés nagy dolog, de az életünk kilencedik hónapjában történik, és a fogantatás az a pillanat, amikor eldől, hogy fiúk leszünk vagy lányok, egészségesek, vagy betegek, géniusz palánták, vagy csak kutyaütők. Ez is ragyogóan indult, a rendszerváltáskor már 34 ilyen központ volt Magyarországon. A vágyunk az volt, hogy legyen 180, és akkor lefedi az egész országot. Jött a rendszerváltás, nem tartották fontosnak, és ez is megszűnt.

Volt tapasztalatom a hetvenes években, hogy a média mekkora hatalom – mondjuk akkor nem volt ennyi csatorna. A Születésünk titkaival tulajdonképpen egy egész népet lehetett megtanítani arra, hogy mi a genetika, mi a gén, a kromoszóma, családtervezés, és egyéb. Úgy képzeltem, hogy a médiának három küldetése van: hírt ad, szórakoztat, és nevel is. Ezzel szemben, amit ma látok a kereskedelmi televíziókban, az inkább észbontó, vagy észvesztő.

Októberben voltam Brüsszelben, az Európai Uniónak egy egészségügyi csúcsértekezlete volt, ahol mondták, hogy ezt a Magyar családtervezési modellt, minden európai országban be kell majd vezetni. El tudom képzelni, hogy – mi megcsináltuk 84-től, nagyon jól működött, a rendszerváltás után kicsit kiirtották -, talán, majd ha Brüsszelből mondják, hogy ezt mégis csak kell csinálni, akkor majd hátha csináljuk.

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük