Connect with us

Banánköztársaság

Cziffra nyomorúság Józsefvárosban és Miskolcon

Megosztás

Nem könnyű a mai óriási médiazajban tájékozódni. Két ellentétes folyamat között csak kapkodja a fejét az egyszeri médiafogyasztó.

Miközben folyamatosan arról siránkozunk,

hogy a kormánypárt által megszállt médiatérben (Királyi TV, megyei lapok, TV2, Lokál, Riposzt és a webes oldalak) megvalósult az egyoldalú tájékoztatás a véleménymonopólium, addig a közösségi médiában ott van egymás mellett minden, mint a búcsúban: „Zizi, bambi, körhinta!” (copyright: Török László)

Nem könnyű kiválogatni az ocsúból a búzaszemeket, ráadásul azt már évek óta tapasztaljuk, hogy az álhírgyártás nagyüzemi körülmények közt történik.

Csütörtökön egy igazán párhuzamos világnak lehettünk fül- és szemtanúi. A kormány feje Miskolcra látogatott hű fegyverhordozójával Lázár Jánossal, míg Balog Zoltán miniszter Kocsis Máté polgármesterrel a Tavaszmező utcában tett le egy „alapkövet.”

Párhuzamos valóság

Miskolcon a dölyfös hadúr, aki mindig harcban áll megtekintette a szívének kedves Diósgyőri-stadion építkezését, majd a Miskolc Televízióban osztotta az észt.

„Miskolcon az emberek tudják mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebben a városban, a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták mi lett belőle. Ezt a miskolci emberek pontosan tapasztalták már. Pedig ezek az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek, kultúrájukban, szokásaikban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek. A miskolciaknak azt érdemes tudniuk, hogy a migránsok mindig nagyvárosokba mennek, a gettók is ott alakulnak ki, a no go zónák is ott jönnek létre, a párhuzamos társadalmak, az együttélés minden nehézsége, a közbiztonság romlása ott jelenik meg. Magyarországon két város veszélyeztetett igazából, hogy ha olyan kormány alakul, ami migránsbarát lesz, és beengedi a bevándorlókat: Budapest, és Miskolc.” (Miskolc Televízió)

Az idézet szó szerint kiverte a biztosítékot.

Elképesztő, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök ilyen kijelentésekre ragadtatja magát. Természetesen a szó kimondása nélkül itt egy óriásit „cigányozott” az az Orbán, akinek a tolvaj Farkas Flórián a szolgája, akitől azt reméli, hogy begyűjti a Fidesz számára a roma szavazatokat.

Itt álljunk is meg egy szóra.

A kétkulacsos Orbánt már jól ismerjük, amint idehaza gyalázza Brüsszelt, majd az európai miniszterek tanácsában megszavaz minden elé tett javaslatot. A kormánypárt és feje most már egy új szintre lépett. A nagy számú roma népességnek szavakban igyekeznek kedvében járni és a vezetőik egy részének megvásárlásával megpróbálják begyűjteni a cigány voksokat. Ugyanakkor a „fehér”, magyar többségben létező cigányellenességre, rasszizmusra igyekeznek rájátszani, hiszen ettől pedig a kemény jobboldali szavazatok (a Jobbikot szélsőjobbról előzve) begyűjtését remélik.

Hidvégi-B. Attila a RomNet főszerkesztője szerkesztőségi cikkben utasította vissza Orbán Viktor szavait.

„Orbán Viktort a tények hidegen hagyják, gyűlöletkeltő kampányában elhallgatja, hogy éppen Miskolc az a város, ahonnan sok száz családot üldöztek el otthonaikból a stadionépítés miatt. Miskolc az a város, ahonnan a Számozott utcákból sok száz embernek kellett Kanadába emigrálnia, és az üldöztetések miatt menekültstátust kérnie. Miskolc az a város, amely bizonyítottan diszkriminál, üldöztet. Miskolc az a város, amely diszkriminatív rendelettel milliókat is fizetett volna csak azért, hogy a cigányok elköltözzenek a városból.”

Miközben Orbán ezekre a mondatokra ragadtatta magát

a józsefvárosi Tavaszmező utcában megjelent egy másik kormányzati minibusz, amelyből Balog Zoltán „emberminiszter” pattant ki. Amire nem számított, hogy az N1 TV riportere mindenáron szerette volna megkérdezni az „emberek szolgáját”, ám a miniszter sajtósa még attól sem riadt vissza, hogy két kézzel arrébb lökdösse a kérdezni próbáló újságírót.

Amúgy a Tavaszmező utca 6. alatt Cziffra György zongoraművész nevét fogja viselni az a Roma Kulturális és Oktatási Központ, amelynek alapkövét csütörtök délelőtt rakták le.

A létesítmény 2,5 milliárd forintból valósul meg és várhatóan 2019 tavaszán nyitja meg kapuit. Az épületbe egy 350 fő elhelyezésére alkalmas befogadó színházi termet terveztek, ahol zenei és táncprodukciókat is bemutatnak, lesznek állandó és tematikus kiállítások, zenei, tánc- és filmművészeti szakmai műhely, professzionális stúdió, digitális archívum és könyvtár, valamint rádióműsor sugárzására alkalmas stúdió és szerkesztőség.

„Évek óta támogatunk mindenkit, aki föl akar zárkózni és érvényesülni akar Magyarországon”

– szólt a dodonai miniszteri válasz.

Szóval a kormányfő

Miskolcon a cigány szó kimondása nélkül a környékről betelepült „belföldi migránsokról” értekezett, velük ijesztgette a jóravaló fideszes szavazókat, miközben Józsefvárosban roma kifejezéssel élve a miniszter gazsulált a kisebbségnek, hátha minél több cigány voks érkezik Kocsis Mátéra.

Ráadásul ha a polgármester bejut az Országgyűlésbe, akkor a VIII. kerületben időközi polgármester-választást kell tartani. Természetesen Sára Botond alpolgármester is ott volt az eseményen, akinek már kinézték a polgármesteri széket.

Persze a kormánypárt kerületi terveit alaposan keresztülhúzhatja a józsefvárosi cigányság.

  • A cikk címében megidézett „Cifra nyomorúság” Szabó Zoltán Baumgarten-díjas magyar író híres könyvére utal. A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe, szociográfia 1938-ban jelent meg a Cserépfalvi Könyvkiadónál.

Orbán nekiment a cigányságnak- A RomNet visszavág

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük