Connect with us

Kék fény

Danabol kiszagolta a virágbolti fegyveres rablót

Megosztás

A IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói két nap alatt elfogták azt a 39 éves férfit, aki a gyanú szerint január 24-én délelőtt felfegyverkezve rabolt ki egy virágboltot Újpesten – írta meg a Zsaru Magazin.

A fekete nadrágot, kabátot és orvosi maszkot viselő férfi belépett az újpesti virágboltba

Nem köszönt az eladónak, azonnal hatalmas léptekkel elindult felé. Megkerülte a pultot, amikor pedig a 74 éves alkalmazott közvetlen közelébe ért, késsel a kezében csak azt mondta: „Ide a pénzt!”

„A tevékenységirányítási központ 112-es számát hívta fel a sértett rögtön a rablást követően – nyilatkozta Krasznai Gergő hadnagy, a IV. Kerületi Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályvezetője. „A bűnügyi egységek percekkel később ott voltak az üzletnél. Mindenekelőtt a megadott személyleírás alapján a környező utcákat jártuk végig. Bíztunk benne, hogy megtaláljuk a tettest, de nem így történt.W

A nyomozók ekkor már aprólékosan kihallgatták az idős alkalmazottat, aki minden erejével azon volt, hogy pontosan felidézze a támadás összes mozzanatát. Zaklatottan beszélt arról, hogy rögtön, amikor belépett a férfi az üzletbe, nagyon rossz érzés fogta el. Látta a tetőtől talpig fekete ruhába és orvosi maszkba öltözött, láthatóan ideges, fekete szatyrot szorongató férfit, és megérezte, hogy meg fogja őt támadni. A rabló a pillanat törtrésze alatt kerülte meg a pultot, ami az ügyfélteret az eladótól elválasztotta.

Miközben ráparancsolt az idős nőre, hogy adja oda a pénzt, a bal kezében egy kést tartott felé

„Az eladó kinyitotta a kasszát, amiben csak 3 ezer forint volt. A férfi kevesellte ezt, ezért arra utasította, hogy az aprópénzt is tegye a nála lévő szatyorba – folytatta a hadnagy. – Majd katonás hangnemben megkérdezte, hogy van-e az üzletben máshol is pénz. Miután nemleges választ kapott, visszahúzta a sértett irányából a kést. Majd szó nélkül elhagyta a virágboltot.”

A férfi gyalog menekült. Az újpesti rendőrök tudták, hogy percekkel később a Nyár utcából már az Erzsébet utca felé haladt. Szemtanúkat kerestek, mellette pedig sorra begyűjtötték a környék kamerafelvételeit. Így szembesültek azzal, hogy a rabló percekkel a támadás előtt közel húsz méterre a bolttól várakozott.

Miközben a zsaruk az utcákat járták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság törzsőrmestere, Holové Vivien Danabol nevű nyomkereső kutyája szagot fogott. A Nyár és a Munkásotthon utca kereszteződéséig, majd a közeli templomig vezette az egyenruhásokat.

– Ezen a területen is begyűjtöttük a térfigyelő kamerák felvételeit – teszi hozzá Krasznai Gergő. – Ekkor már azt is tudtuk, hogy melyik lakótelep felől közelítette meg a virágboltot a férfi. Abban a két napban, ami az elfogásáig telt el, szisztematikusan, sorra ellenőriztük a környékre bejelentett hasonló korú férfiakat. Amikor a nyilvántartó fotói alapján találtunk egy, a támadóhoz hasonló férfit, először a szomszédokat kerestük fel. Megmutattuk a kamerafelvételekről kinyomtatott képeket, amelyekről többen felismerték G. Árpádot, aki az egyik panelházban lakott.

Január 26-án rendészek segítségével, golyóálló mellényben mentek az újpesti nyomozók a férfi lakásához

Többszöri kopogás után nyitott ajtót a férfi, aki az első pillanattól kezdve együttműködő volt. Rögtön beismerte, hogy ő követte el a rablást. Megmutatta a 17 centiméteres pengéjű konyhakést, a fekete szatyrot és a maszkot is, amiket a támadásnál használt.

A virágboltból elvitt 3 ezer forint is az egyik asztalon hevert. G. Árpádot előállították a IV. Kerületi Rendőrkapitányságra. Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt azonnal kihallgatták, őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását.

Zsaru Magazin

Autóvásárlás helyett gépkocsirablás

Szerző