Connect with us

Sport

Dánia ezúttal három góllal győzött a mieink ellen

Megosztás

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 25-22-re kikapott a Herningben hazai közönség előtt játszó olimpiai bajnok dán csapattól az első középdöntős mérkőzésén a világbajnokságon, így már biztosan nem juthat elődöntőbe.

Megosztás

A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 25-22-re kikapott a Herningben hazai közönség előtt játszó olimpiai bajnok dán csapattól az első középdöntős mérkőzésén a világbajnokságon, így már biztosan nem juthat elődöntőbe.

Telt házat jelentő 15 ezer ember és elképesztő – magyar szemszögből szokatlanul ellenséges – hangulat fogadta a csapatokat. A magyarok Balogh Zsolt bokasérülése miatt ezúttal is csupán 15 játékost neveztek a keretbe, közülük az ugyancsak sérült Bodó Richárd nem lépett pályára.

Ahogyan a korábbi mérkőzéseit, ezt a találkozót is jól kezdte a magyar csapat, tartotta a lépést a gyorsabban kézilabdázó ellenfelével, amely egy-két gólosnál nagyobb különbséget nem tudott kialakítani. A játékvezetők két perc alatt négy kiállítást ítéltek egyenlő eloszlásban, ettől némileg megváltozott a játék addigi ritmusa.

A fordulópontot az jelentette, hogy a 16. percben pályára lépett a dánoknál Jannick Green kapus, akinek a védéseire alapozva csapattársai tovább növelték a különbséget.

Csoknyai István szövetségi kapitány már a szünet előtt pályára küldte az összes bevethető cserejátékosát, akik nem teljesítettek rosszul, de néha látszott rajtuk az összeszokottság hiánya.

A mieink védekezése továbbra sem állt össze

A német játékvezetők a második félidőben is sokkal jobban tisztelték az olimpiai bajnok és házigazda dánokat, ez számos – meghozott és elmaradt – ítéletükön látszott. A magyarok védekezése az ellenfél gyors akciói miatt sok esetben továbbra sem állt össze, ami rendszerint hazai gólokat eredményezett.

Mindezek ellenére a válogatott nagyszerűen küzdött és remekül tartotta magát, az 51. percben például csak négy góllal vezettek a dánok. Jannick Green a hajrában is parádézott, mégis csupán három találattal győzött csapata, ami egyértelműen a magyarokat dicséri.

A dánok legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen lett, aki 13 kísérletből hét gólt dobott. A magyar kapusok közül Mikler Roland 17 lövésből hármat, Székely Márton 16-ból ötöt védett, míg a túloldalon Green 28-ból 12-t hárított.

A két együttes 42. egymás elleni meccsén 21 magyar siker és három döntetlen mellett 18. alkalommal győztek a dánok.

Csoknyai István szövetségi kapitány:

“Az első félidőben 25 percig jól tartottuk magunkat, aztán többet hibáztunk, nem tudtunk még közelebb kerülni a dánokhoz, sajnos Landin eszén túl tudtunk járni, Greenén már jóval kevésbé. A fiatalok, Szita, Máthé, Juhász, Ligetvári egyáltalán nem vallottak szégyent. Bár vereséget szenvedtünk, ez az eredmény akár kedvező is lehet, de holnap Tunézia ellen győznünk kell, mást kell játszanunk, a felkészülést már a dán meccs előtt megkezdtük az afrikaiak ellen.”

Vladan Matics szövetségi kapitány:

“Ma is kiderült, a fiatalokkal is, hogy van csapatunk! Jól teljesítettek a fiúk, sajnálom a második félidőt, de kiderült, hogy nem csupán jelenünk, hanem jövőnk is van. Holnap mindent megteszünk a sikerért Tunézia ellen, van önbizalmunk is, mindent megteszünk a magyar szurkolókért is.”

Juhász Ádám (k) és a dán Rasmus Lauge. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Juhász Ádám:

“Örülök, hogy ennyit játszhattam irányítóban, Lékai Máténak többet kellett pihennie, így lehetőséget kaptam. Próbáltam megtenni, amit lehet, sok ziccert kihagytunk, de sok fiatal sokat játszott ma, és mivel a gólkülönbség számíthat a középdöntő végén, a vereség tisztesnek mondható, még ha nem is örülünk neki.”

Szita Zoltán:

“Úgy küldtek fel minket, fiatalokat a pályára, hogy élvezzük a játékot, és csodálatos élmény volt. Az első gól után nagyon megkönnyebbültem, „úsztam” a meccsel, ilyen közegben nem is lehet nem élvezni a kézilabdát. Megpróbáltunk mindent megtenni, ma ennyi sikerült.”

Férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő, 1. forduló

II. csoport (Herning):

Dánia-Magyarország 25-22 (15-10)
Herning, 15 ezer néző, v.: Schulze, Tönnies (németek)
Dánia: N. Landin, Green (kapusok), Hald 2, J. Hansen, M. Hansen 7 (4), M. Landin 2, Lauge 4, Markussen, Mensah Larsen 2, Mortensen 1, Möllgaard, M. Olsen, Öris, Svan 3, H. Toft Hansen, Zachariassen 4.
Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Bánhidi 1, Bodó, Bóka 3, Hornyák 3, Ilyés, Juhász 4, Lékai, Ligetvári 2, Máthé 2, Nagy L. 2, Schuch, Sipos, Szita 5.

Tunézia-Svédország 23-25 (14-19)

A csoport állása:
1. Dánia 6 pont/3 mérkőzés (91-70), 2. Svédország 6/3 (95-77), 3. Norvégia 2/2, 4. Egyiptom 1/2 (54-57), 5. Magyarország 1/3 (82-88), 6. Tunézia 0 

Kentin Mahé. Fotó: IHF

A franciák nyerték a spanyolok elleni rangadót

A meccs elején a franciák vezetést szereztek, és két-háromgólos előnyüket nagy küzdelemben megőrizték. A 23. percben a spanyoloknál pályára lépett a Telekom Veszprém kapusa, Sterbik Árpád, aki hat és fél órával a kezdés előtt érkezett meg Kölnbe, miután Rodrigo Corrales megsérült.
A világbajnoki címvédő öt góllal elhúzott, ám ezt követően a vajdasági magyar hálóőr bemutatott három bravúrt, csapata pedig a szünet előtt visszazárkózott 17-15-re.

A második félidőben a spanyolok előbb egyenlítettek, majd Vincent Gérard kapus bravúrjainak köszönhetően 8-2-es sorozatot produkáltak a franciák, ezzel eldöntötték a rangadót. A Telekom Veszprém francia légiósa, Kentin Mahé hét lövésből négy gólt dobott.

Herningben, a magyar érdekeltségű II. csoportban az Afrika-bajnok Tunézia együttese 8-7-nél vezetett utoljára az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal szemben, utána Mikael Appelgren kapus védéseire alapozva a skandinávok fordítottak, majd növelték az előnyüket.

A második félidőben nekik is volt egy 8-2-es szériájuk, így végül a vártnál is nagyobb fölénnyel nyertek. A Veszprém svéd beállója, Andreas Nilsson mind a hét lövését gólra váltotta.

I. csoport (Köln):

Franciaország-Spanyolország 33-30 (17-15)
Németország-Izland 24-19 (14-10)

Az első és a második helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

Forrás: MKSZ/MTI

Három góllal nyert Svédország

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük