Connect with us

Kerítésen innen

Darth Vader Siófokra költözik?

Darth Vader Siófokra költözik?
Megosztás

balatoni szakembereknek is fel kell készülniük a közösségi médiában terjedő álhírek kezelésére. Egy-egy jól irányzott álhír tönkre is tehet olyan kisvállalkozókat, akik a két-három hónapos nyári főszezonban próbálják kitermelni azt, amiből családjukat kellene egész évben eltartani. Hogy mennyire komolyan kell vennünk az álhírek terjedésének esélyét, arra a legjobb példa, hogy néhányan nemrég még azt is elhitték, hogy Darth Vader Siófokra költözik.  

Január vége óta a világhálón forog egy film,

amelyben azt állítják, hogy a Balatonnál forgatják majd az új Star Wars filmet.

„Voltak olvasók, akik ezt a bejegyzést is komolyan vették. Igaz, mindössze négyen kérdeztek arra rá, hogy mikor is indul a Star Wars új epizódjának balatoni forgatása, mert akkor ők is Siófokra jönnének”

– nyilatkozták az akció szervezői.

A gyerekek számára kifejlesztett applikációval készült filmecskét mintegy húszezer ember látta egy hónap alatt. Első pillanatra elenyészőnek tekinthető, hogy ennyi idő alatt mindössze négyen kérdezték meg, hogy tényleg lesz-e forgatás a Balaton partján.

„Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy van, aki még ezt is elhitte, pedig a bejegyzésben J  jellel jeleztük, hogy ez csak egy farsangi játék. Ráadásul a posztot egy balatoni mesehős, Füred Kapitány oldalán osztottuk meg, nem egy szálloda, vagy turisztikai szervezet oldalán. Már csak ezért is érthetetlen, hogy ennek ellenére is voltak olyanok, akik elhitték, hogy jön Magyarországra Darth Vader.”

Ugyanakkor nem ez az egyetlen eset,

amikor többen elhitték, hogy az űrből is a Balatonra figyelnek. Korábban komoly napilapokban kellett cáfolni, hogy a NASA bázist épít Siófokon, mert a a közelgő természeti katasztrófáktól szeretnék megvédeni az embereket.

Éskovács Péter az akció egyik szervezője szerint, a balatoni turizmusra különösen veszélyesek lehetnek az álhírek. Évről évre felröppen a hír, hogy mennyire szennyezett a tó vize, ami sokakat elriaszt a balatoni nyaralástól.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) alelnöke szerint, valóban gyakran látnak napvilágot álhírek a desztinációval kapcsolatban, de ezeket nem kell túldimenzionálni! Szerinte van esély arra, hogy az álhírek terjedését megakadályozzák. A turisztikai szakemberek és a mértékadó sajtóorgánumok szorosan együttműködnek egy-egy ügy kapcsán. A potenciális utazókat folyamatosan arra próbálják rávenni, hogy információikat csak hiteles forrásból merítsék.

Egész Európában küzdenek a problémával

Az álhírekkel kapcsolatos munkában minden bizonnyal segítséget ad majd az Európai Bizottság állásfoglalása is,amelyen jelenleg is dolgoznak a szakértők. Mint ismert, tavaly év végén, a szervezet nyilvános konzultációt indított az álhírekről, illetve az internetes félretájékoztatásról.

Nem csak a világhálón terjednek az álhírek

A turisztikai álhírek persze nem csak az interneten terjednek. Az utazási üzletág valóságos melegágya a csúsztatásoknak, a félinformációknak. Az útikönyvek, de még maguk az idegenvezetők is ontják magukból a jobbnál jobb sztorikat, szaftos meséket. Ugyanakkor ezeket nem különítik el mondandójukban a makacs tényektől. A Nemzeti Múzeum előtt gyakorta hallhatjuk például, hogy az idegenvezetők tényként közlik a vendégekkel, „erről a lépcsőről szavalta el Petőfi Sándor a Nemzeti dalt”, vagy a Lánchíd nyelv nélküli kőoroszlánjainak készítőjén annyit gúnyolódtak, hogy végül öngyilkos lett.

A hírlapi, turisztikai kacsáknak nemzetközi szinten is nagy a hatása. Jó példa erre a Loch Ness-i szörny legendája. Legutóbb a Daily Mail számolt be arról, hogy érdemes a tóhoz utazni, hiszen Nessie még él. Az ilyen történeteknek köszönhető, hogy évről évre egymillió (!) ember utazik el az egyébként átlagosan 6 fokos, hideg vizű tó partjára és évente  mintegy 8-10 milliárd forintot hagynak ott a helyi vállalkozóknál

– tette hozzá Éskovács Péter

Bréking! Szökésben a Soroshoz köthető nagytestű!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük