Kerítésen innen
David Pressman Orbán tusványosi szerepléséről: ez aligha az, amit egy szövetségesünktől várunk….
Orbán Viktor közösségi oldala tanulsága szerint egy teljes napot ötölt-hatolt tollal a kezében a jegyzetfüzete felett míg megszülte a szombaton Tusványoson elhangzókat. Annyit mindenképpen elért a politikai celeb, hogy többektől váltott ki reakciót. David Pressman amerikai nagykövet sem ment el szó nélkül az Orbán-szpícs mellett….
„…ez aligha az, amit egy szövetségesünktől várunk….”
David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete azt írta az X-en:
„Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédében sokat foglalkozott az Egyesült Államokkal. Ugyanebben a beszédében – közvetlenül azután, hogy találkozott Vlagyimir Putyinnal – Orbán a Kreml Amerikával kapcsolatos összeesküvés-elméleteit is terjesztette. Ez aligha az, amit egy szövetségesünktől várunk”.
Pressman a poszthoz csatolt egy részletet saját, korábbi beszédéből, amelyet a Függetlenség napjának alkalmából mondott Budapesten. Ebben arról beszélt:
„úgy tűnik az Egyesült Államokban hamarosan választások lesznek. Ezt többek között onnan tudom, hogy az önök miniszterelnöke továbbra is naponta emlékeztet bennünket arra, hogy kit szeretne győztesként látni ezeken a választásokon, és kire szavazna, ha ő maga amerikai lenne – csakhogy nem az”.
A nagykövet ekkor hozzátette:
Nincs még egy olyan szövetségesünk vagy partnerünk – egyetlenegy sem – aki hozzá hasonlóan, nyíltan és fáradhatatlanul kampányolna adott jelölt mellett egy amerikai választáson.
In his speech today in Tusványos, Prime Minister Orbán had a lot to say about the United States of America. 1/2 pic.twitter.com/dPb0Bnrmzm
— Ambassador David Pressman (@USAmbHungary) July 27, 2024
Orbán veszélyes úton battyog….
Pressman szerint Orbán abba a tévhitbe esett, hogy
a Trump-rajongása Magyarországot, vagy legalábbis őt személyesen segítheti. Ő úgy véli, egy államok közötti kétoldalú kapcsolatot veszélyes úgy „pártosítani”, ahogy a magyar miniszterelnök teszi.
Orbán szombati másfél órás előadásában világrendszerváltásról beszélt, aminek szerinte Ázsia lesz a nyertese. Van már erre egy magyar „nagy stratégia”, de az még túlságosan értelmiségi nyelvezetű. Kiderült,
Orbán Viktor szinte mindent egy lapra tett fel, nevezetesen arra, hogy Donald Trump nyeri a novemberei amerikai elnökválasztást.
Szerinte Ukrajna soha nem lesz az sem az Európai Unió, sem pedig a NATO tagja, egyre többen állnak Oroszország mellé, a lengyelek pedig el fognak bukni.
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó