Connect with us

Ez a nap

Beiktatták New York újraválasztott polgármesterét

Megosztás

New York bűnügyi statisztikáinak javulását dicsérte beiktatási beszédében a város demokrata párti polgármestere, Bill de Blasio, aki hétfőn kezdte meg második polgármesteri ciklusát.

Bill de Blasio beiktatási ünnepségét a polgármesteri hivatal előtti parkban, fagyos hidegben tartották, a ceremóniát a brooklyni születésű vermonti szenátor, Bernie Sanders vezette.

Beszédében az újraválasztott polgármester kiemelte, hogy a városban az 1950-es évek óta tavaly volt a legalacsonyabb a gyilkosságok száma. A rendőrség még nem végleges adatai szerint 2017-ben 290 gyilkosságot követtek el New Yorkban, és ez az előző évihez képest 14 százalékos csökkenést jelent. „Sikerült a rendőrséget és a város közösségét úgy összehozni, mint korábban soha” – fogalmazott de Blasio. Hozzátette, hogy elkötelezték magukat „az igazi szomszédsági politika mellett, és ez működik is”.

A demokrata párti politikus hitet tett amellett, hogy a város vezetőségének nemcsak a város elitjét és a Wall Street óriásait kell szolgálnia, hanem valamennyi dolgozó polgárát. „Mindannyiunk felelőssége, hogy New York továbbra is nemzetünk és világunk világítótornya maradjon” – hangsúlyozta.

Bill de Blasiót novemberben fölényes többséggel választották újra New York lakói.

Sanders szenátor a beiktatási ünnepségen azon meggyőződésének adott hangot, hogy „New York de Blasio vezetésével más irányt szabott, mint amit Washingtonban látunk”. A független szenátor szerint New Yorkban „nem a milliárdosokra, hanem a dolgozó emberekre figyelnek”.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük