Hihetetlen eredményt hozott a forgalomban lévő Covid-vakcinák dél-koreai összehasonlító vizsgálata!

Meglepő hír érkezett Dél-Koreából, abból az országból, amely világviszonylatban is legjobban teljesített a pandémiával szemben. Az országban bevizsgálták a kínai kivételével az összes jelenleg forgalomban lévő vakcinát, döbbenetes eredményről számolt be Dél-Koreában élő munkatársunk.

Mit gondol, melyik nyerte a “hatékonysági-versenyt”?

Az orosz vakcináról megjelentek a hivatalos publikációk, amely alapján kimondottan jó hatásfokú oltóanyagot állítottak elő az oroszok.

Ami különösen fontos, hogy az idős emberek esetében veri hatékonyságban az összes eddigit, 91%.

“A világ azonnal érdeklődni kezdett, a németek például és Korea is, bár a Szputnyikot ma senkinek sem sikerült kimondania a híradóban, így csak “az orosz” néven fut.

A koreai szakemberek szerint az orosz vakcina dokumentációja és ellenőrzött kísérleti háttere jobb, mint eddig bármilyen oltóanyagé.

  • Az Astra Zeneca oltóanyaga bukott eddig a legnagyobbat.
  • A Moderna sem tudja amit ígért,
  • a Pfizer még rendben van, bár késik.

A kínai vakcina itt azért nem kerül szóba,

mert még nem adták ki a nemzetközi dokumentációt, nem publikálták a szakma által elfogadott és bevett módon.

Emiatt aztán még nem játszik.

Most gyakorlatilag a világ versenyt fut a vírus mutációival

Már van olyan mutáció amire egyes oltóanyagok nem hatnak és nap, mint nap újabbak bukkannak fel szerte a világon. A helyről nevezik el őket ahol elsőként azonosították, így lett angol, afrikai, most legutóbb brazil.

Minden újabb mutáns vírus egyre kevésbé hasonlít az eredetire, következésképp egyre kisebb valószínűséggel fog rá hatni az eredetire kidolgozott oltás.

Ezért a sietség, ami érthető természetesen, ugyanakkor

olyan oltóanyagot eladni ami egyszerűen nem használ, még annál is rosszabb, mintha nem lenne oltás, mert ha nincs oltás, akkor vigyázunk. Ha úgy véljük, hogy védve vagyunk, közben mégsem, akkor nem vigyázunk és kezdődik az egész lock down, stb elölről.”

(Forrás)

Egy hozzászólás itt: “Hihetetlen eredményt hozott a forgalomban lévő Covid-vakcinák dél-koreai összehasonlító vizsgálata!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük