Connect with us

Kiemelt hírek

Demjén Ferencnek agyérgörcse volt – Kórházban kezelik

demjen
Megosztás

Rá jár a rúd a magyar rock-legendára. Demjén alig  több mint 10 éve egy külföldi koncerten lett rosszul, ekkor derült ki, hogy súlyos cukorbeteg. Azóta már lába egy részét amputálni is kellett. Alighogy megnyugodtak a rajongók, jött az újabb rossz hír, hogy csípő műtéten esett át, most ismét, majdnem tragédia történt, agyérgörcs tört a művészre. 

Agyérgörcs miatt került kórházba Demjén Ferenc – írja a Blikk.

A 72 éves zenész kórházba került,  pénteken épp a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra ment be a kórházba, de annyira felizgatta magát, hogy a betegszállítóban rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá agyvérzésgyanú miatt.

Az énekest  azonnal a legközelebbi szigetvári kórház intenzív osztályára szállították, ahol kiderült, hogy szerencsére nem agyvérzése, hanem enyhe lefolyású agyérgörcse volt, amelyet rövid időn belül elláttak.

Demjént a mielőbbi gyógyulása érdekében az orvosai altatják, Szigetvárról pedig átszállították a Pécsi Idegtudományi Centrumba.

Sajtósa azt ígérte, Demjén Ferenc mindennek ellenére néhány hónapon belül a színpadra is visszatér, de hogy mikor, azt pontosan még azért sem lehet tudni, mert megakadt a csípőműtét utáni rehabilitációja.

Kapcsolódó

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük