Connect with us

Kerítésen innen

Bokros: Hitler szabad választásokon jutott hatalomra. Aztán bevezette a demokrácia illiberális felfogását

Megosztás

Bokros Lajos MOMA-elnök reagált Kovács Zoltán eszmefuttatására, amiben azon háborgott a kormányszóvivő, hogy a demokrácia nem arra való, hogy a civilek ellenőrizni akarják, hogy a regnáló hatalom törvényes eszközökkel vezeti-e az országot. És, ha nem, akkor mire fel?

Bokros Lajos: pávatánc a szakadék szélén
Megosztás

Bokros Lajos MOMA-elnök reagált Kovács Zoltán eszmefuttatására, amiben azon háborgott a kormányszóvivő, hogy a demokrácia nem arra való, hogy a civilek ellenőrizni akarják, hogy a regnáló hatalom törvényes eszközökkel vezeti-e az országot. És, ha nem, akkor mire fel?

„Az önkényuralom leplezetlen ideológiája

A demokrácia két különböző felfogása csap össze Soros György és a magyar kormány vitájában – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a Financial Times brit napilap hasábjain. Kovács szerint a Soros György úgy véli, hogy a civil szervezetek egyfajta féket és kontrollt jelentenek a végrehajtó hatalommal szemben. A magyar kormány álláspontja pedig az, hogy kizárólag a nép választott képviselőinek van joga politikával foglalkozni.

Maradjunk ennél az idézetnél, mert igazi gyöngyszem. Érdemes módszeresen feldolgozni, mit is mond Kovács.

  1. A politika közügyekkel való foglalkozást jelent. A magyar kormány szerint a nép ne foglalkozzon közügyekkel, hanem csak válassza meg képviselőit és utána kuss.
  2. A civil szervezeteket nem választotta meg senki, ezért ők legitim módon közügyekkel nem foglalkozhatnak. Minek vannak egyáltalán?
  3. A választott képviselőknek korlátlan hatalma van. Akár önkényuralmat is bevezethetnek, mert hát valamikor megválasztották őket.
  4. A demokráciában nincsenek intézmények, fékek és egyensúlyok, hanem csak népakarat van. A népakarat érvényesülésének pedig nem lehet határa.

A kormány azt állítja, hogy ez a demokrácia illiberális felfogása. Valójában ez az önkényuralom leplezetlen ideológiája.

  1. A demokrácia egyáltalán nem korlátlan népuralom és különösen nem a mindenkori kormány korlátlan hatalma.
  2. A kormány korlátlan uralma ugyanis azt jelentené, hogy nincsenek fékek és egyensúlyok, nincs jog, ami védi az egyént az állammal szemben.
  3. Demokráciában a civil szervezetek képezik az egyik ellensúlyt. A másik a sajtó, a harmadik a végrehajtó hatalomtól független igazságszolgáltatás.
  4. A nemzeti szégyen kormánya a sajtószabadságot már széttaposta, így az már nem működik, mint valós ellensúly.
  5. Sajtószabadság híján a kormánypropaganda (kormányhazugság) korlátlan, így mód van az agyak megfertőzésére.
  6. A nemzet agyának megfertőzése biztosítja, hogy a választásra jogosult nép újra a meglévő kormányt válassza meg.

Nem akarom emlegetni, mert mindenki tudja: Hitler szabad választásokon jutott hatalomra. Aztán bevezette a demokrácia illiberális felfogását.

Kedves Kovács Zoltán! Ennyit tanultál Te a CEU-n, Soros öszöndíjával? (Soros részéről nem volt jó befektetés.) Demokrácia különböző felfogása?

A Te felfogásod az önkényuralom világnézete, nem pedig valamiféle eltérő felfogás a demokráciáról.

Mi értjük, Ti pedig nemsokára érteni fogjátok. Ha az egyetemen nem sikerült. Hagyjátok Sorost, az egyik legnagyobb élő magyart.

El a kezekkel a civil szervezetektől! Sohasem adjuk fel.”

„Minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja” – Hányadszor halljuk?

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. baviki

    2018.01.17 22:08 at 22:08

    Bozontosbajszú Bokrocska Lajoska megint nagyot akart mondani…

  2. latyapatya

    2018.01.17 22:39 at 22:39

    Hát igen! Alig akad valaki, aki az új ideológiát, az illuzórikus (ettől „il”) demokrácia kinyilvánított lényegét megcáfolja. Ennyi esze egyetlen ellenzéki pártvezérnek sincs. Sajnos.

  3. baviki

    2018.01.17 23:10 at 23:10

    „Kedves Kovács Zoltán! Ennyit tanultál Te a CEU-n, Soros öszöndíjával? (Soros részéről nem volt jó befektetés.) Demokrácia különböző felfogása?”
    Helyette válaszolok: Igen, amikor ott voltam, akkor jöttem rá sok más társammal együtt, hogy mire megy ki a játék!!! Nem akartam „megtérülő” befektetés lenni!

  4. Hedvig Petofalvi

    2018.01.21 13:42 at 13:42

    Te e mellett a „bokrocska” mellett még fűcsomó se lehetnél, ennyi ésszel, ha mindebből csak erre a poénra futotta!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük