Connect with us

Blogbazár

Demszky véresen komoly üzenete Karácsony főpolgármesternek és a befolyásosnak gondolt véleményvezéreknek

demszky-gabor
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

„Az elmúlt néhány órában feltűnt nekem, hogy a fontosnak, befolyásosnak gondolt véleményvezérek, politológusok és „történelmi ikonok” hallgatnak a Karácsony Gergelynek címzett, kritikus blogomról folytatott vitában.

Pedig nem ezt kellene tenniük

Mikor abba a székben ültem, mindig örültem, ha a barátaim bíráltak, mert ebből érzékeltem, hogy figyelnek, olykor a szellemi világ felhőiből letekintve, máskor a tudományok csúcsait ostromolja, volt arra néhány percük, hogy le-le nézzenek rám és elmondják, hogy mi hogyan is néz ki, egy teljesen más, emelkedettebb perspektívából.

Nos tehát, úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy felébresszem őket, rá kell tennem a tűzre még egy nagy lapáttal, hogy aztán hátralépjek, nehogy megégjek.

Szerintetek, ha tisztán és kizárólag a formális logika szabályai szerint vizsgáljuk a koronavírussal összefüggő morális és politikai válság kezelésének jelenlegi állását, akkor mi a főpolgármester teendője? Elmondom mit gondolok erről:

1. A kormány kezében van minden hatalom,

minden információ és minden adat, amiből kevés van, s az sem hiteles, a miniszterelnök azt mond és azt csinál, amit akar. Eldöntötte például, hogy a korlátozások szigorításával és meghosszabbításával bünteti a renitens, bűnös fővárost, Budapestet.

2. A főpolgármesternek erre nincs igazán válasza,

ám úgy dönt, hogy ő tovább szigorít. Lezáratja a sétálni, futkosni akaró budapestiek elől a parkokat és a közkedvelt szigeteket.

3. Szerintetek meg tud, képes a főváros egy ilyen szigorítási versenyt nyerni?

Már a kérdés is komolytalan. A másik oldalon ott van az erőszakszervezet, a gombnyomásra működő törvényhozás és persze a kasszakulcs.

4. Ebből az egyenlőtlen versenyből, csak akkor lehet kijönni elfogadhatóan,

ha Karácsony opponálja a kormány propagandáját és kizárólag és csakis arról beszél, hogy 36 ezer embert a kórházakból haza zavarni, az gyilkosság. Ezzel párhuzamosan a kerületi polgármesterekkel összefogva a főváros minden erejével, a házi orvosi szolgálatok segítségével gondozza hazazavart betegeket, és a szociális ellátó rendszerével, civilek bevonásával, ahogy az néhány kerületben. már folyik, megszervezi több tízezer, – én inkább százezret meghaladó számra gondolok – ellátatlan, egyedülálló, idős ember étkezését, és gondoskodik azokról, fedél ez juttatva őket, akik a főváros segítsége nélkül az utcán halnának meg.

Ennyi az egész

Ez épp elegendő, embert próbáló feladat. A szigorításokat pedig hagyja a betegeket hazazavaró maffia állam gárdájára.

Ha nem ezt teszi, akkor ő is felelős lesz azért politikai értelemben, hogy a maffiaállam vezére másodszor is csatát nyer.

  • Először akkor nyert, amikor elrendelte a kvázi szükség állapotot,
  • másodszor pedig akkor fog, amikor feloldják korlátozásokat és eljátszhatja,, hogy „ő vezeti ki népét az egyiptomi fogságból” egyenesen a megszokott, régi kerékvágásba.

Még annak is tapsolhatunk majd, hogy nemcsak az utcára mehetünk ki, hanem még azt is megengedik nekünk, hogy átsétálhassunk a szigetre, egy teljes szigetkörre.”

A Városi Kurír örömmel biztosít helyet politikus és civil hozzászólok véleményének a témában! (info@varosikurir.hu)

figyu

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

1 Comment

1 Comments

  1. czovek

    2020.05.15 22:45 at 22:45

    Lehet, megint a Demszky kéne?!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük