Connect with us

Blogbazár

Demszkyt a budapestiek öt egymást követő Nemzeti Konzultáció keretén belül választották meg főpolgármesternek

Demszky
Megosztás

Orbán és Kocsis Máté elmondta, hogy Demszky alatt koszos, büdös és rendezetlen volt Budapest, fertőzött a bűnözéstől, a város elakadt a fejlődésben, és különben is – így Kocsis – Demszky egy közönséges gazember, bűnöző, aki méltatlan arra, hogy Budapest díszpolgára legyen.

Orbánék mindig a népre hivatkoznak,

a nép akaratára, a nép érdekeire, ezért a Nemzeti Konzultáció intézménye is, mintegy bizonyítandó, hogy ők csak és kizárólag a nép érdekében tesznek.

Fogalmam sincs, hogy Demszky vagy Tarlós alatt volt-e koszosabb vagy patkányosabb a város, fogalmam sincs, hogy melyikük alatt prosperált inkább a bűnözés, beleértve természetesen a szervezett bűnözést és a korrupciót, s még sorolhatnám.

Én csak azt tudom, hogy Demszkyt a budapestiek öt egymást követő Nemzeti Konzultáció keretén belül, azaz öt választás során, zsinórban ötször választották meg főpolgármesternek.

A budapestiek. Azaz a nép

Mínusz Orbán és Kocsis Máté. És most ők mondják meg a tutit Demszky díszpolgárságáról. Orbán és Kocsis tehát maga lett a Nemzeti Konzultáció. An sich.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. GÁBOR

    2019.10.30 08:40 at 08:40

    Orbán Viktornak és Kocsis Máténak IGAZA VAN, MERT AZ EMBEREKNEK AKKOR ILYEN TRAGIKUS LÁTVÁNYBAN VOLT RÉSZÜK (BUSZOK, METRÓ,..)!!

    MIÉRT VOLT A VÁLTOZÁS ÓRIÁSI TARLÓS IDEJÉBEN!

    MERT A BECSÜLETES TARLÓS NEM A ZSEBÉBE TETTE A BUDAPESTIEK PÉNZÉT, MINT AHOGY AZT DEMSZKY TETTE!

    EGY OLYAN EMBER, AKI LEZÜLLESZTETTE BUDAPESTET NEM ÉRDEMLI MEG AZT, HOGY ANNAK A DÍSZPOLGÁRA LEGYEN!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük