Connect with us

Ez a nap

Dennis Rodman egykori kosárlabdázó is megérkezett Szingapúrba

Rodman
Megosztás

Az Észak-Koreát többször megjárt Dennis Rodman egykori híres kosárlabdázó is megérkezett hétfőn Szingapúrba, órákkal Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójának kezdete előtt.

A repülőtéren várakozó újságírókkal az utazását finanszírozó PotCoin cég trikójában feszítő sztár közölte: azért utazott oda, mert kíváncsi az eseményre, és reméli, hogy a csúcstalálkozón „mindenki számára jó dolgok fognak történni”.

Amikor az újságírók azt firtatták, most is találkozik-e az észak-koreai vezetővel, Rodman azt válaszolta: úgy gondolja, Kim Dzsong Unnak „fontosabb dolga is van annál, mint hogy most velem találkozzék”. De hozzátette: valahányszor találkozott vele, az mindig meglepetés volt számára, úgyhogy meglehet, kedden is lesz része meglepetésben.

Az amerikai kormány nem kér Rodman segítségéből és korábban lényegében eltanácsolta a szingapúri úttól

A már visszavonult profi kosárlabdázó – aki többször is találkozott Kim Dzsong Unnal – korábban azt mondta, hogy részt venne a szingapúri csúcstalálkozón.

A Fehér Ház akkor közölte, hogy Rodmannak nem volt és nincs is szerepe az Észak-Koreával folytatott diplomáciai egyeztetéseken. Az amerikai külügyminisztérium rögtön közleményben szögezte le, hogy a sportoló nem képviseli az amerikai kormányt. Hogan Gidley, a Fehér Ház helyettes szóvivője pedig a múlt héten a Fox televíziónak adott interjújában azt hangsúlyozta: Dennis Rodman „nagyszerű volt a pályán, de a legjobb, ha a tárgyalásokat azokra bízzuk, akik ebben a legjobbak, és Trump elnök a legjobb”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/dennis-rodman-szingapur/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük