Deutsch Tamás a vetésforgóban kedden hirdetett Fidesz-igét a HírTV-ben. Jean-Claude Juncker volt a céltáblája közepén, aki elkövette azt az “arcátlanságot”, hogy újra szembe ment Orbánnal. Nagy mázlija a képviselőnek, hogy nem fajsúlyos annyira, amit mond, hogy azt minden kollégája figyelemmel kísérje munkahelyén, ahonnan a fizetését kapja, mert különben nem irigyelnénk, amikor legközelebb végigmegy az EP épületének folyosóin.


A kiváltó ok

Harcot hirdet az álhírek (fake news) ellen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Berliner Morgenpost című német lap hírportálján hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

„Reagálnunk kell, ha kormányok olyan állításokat tesznek az EU-ról vagy a bizottságról, amelyek nem felelnek meg a valóságnak”

Hozzátette, hogy ebben a tevékenységben személyesen is részt vesz a következő hetekben. Mint mondta,

„húsvét után, szerdától visszalövünk”.

Juncker: nekem pezsegsz, Orbán-kampány?

A Berliner Morgenpost beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar kormányfőt említette példaként. Mint mondta, Orbán azt állítja, hogy őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

„A magyar kormány azt is állítja, hogy én vagyok a hibás Európa kelet-nyugati megosztottságáért, holott a bizottság mindent megtett ezeknek az árkoknak a betemetéséért”

Nem addig ‘a!

Deutsch szájával azt üzente a kormánykommunikátorok hada, hogy először is:

Úgy tűnik, a fokozódó isiász közepette valamiféle birkózó vitamint szedett be az Európai Bizottság elnöke

Márpedig Deutsch szaktekintély -mint tudjuk-  a beszedhető szerek terén.

Másodszor:

ha Juncker fake news-zal szeretne foglalkozni, akkor elsősorban a saját háza táján kellene sepregetnie, hiszen

az Európai bizottság ontja magából a hazug, valótlan, manipulatív információkat, egyebek között a migrációról is.

Harmadszor:

A Brexittel kapcsolatos vádról szólva a Fidesz EP-képviselője elmondta, az egész Európai Unió állam- és kormányfői közül egyedül Orbán Viktor fejtette ki, hogy nem lenne jó az EU-nak a britekkel való szakítás, természetesen hozzátéve, hogy a kérdésről egyedül a brit állampolgároknak van joga dönteni.

Jean-Claude Junckernek elege van a gyűlöletből

Negyedszer:

A miként kíván „visszalőni” Jean-Claude Juncker kérdésre így reagált:

itt már valójában csupán öncélú „izmozásról” van szó. Juncker és a néhány hónapig még hivatalban lévő Európai Bizottság Európai Bizottság egy lejárt lemez, lejárt szavatosságú élelmiszer, romlott élelmiszer, divatjamúlt ruha, senki nem veszi elő őket a gardrób szekrényből

Ötödször:

Arról, hogy hány fideszes mandátumra számít, így saccolt:


a mostaninál több lesz, a 14-15 mandátum

mert

azért kell, hogy minél több fideszes és KDNP-s képviselő legyen Brüsszelben, mert csak a Fidesz és a KDNP képviselői azok, akik a magyar érdekeket tartják szem előtt.

Ilyen az, amikor Deutsch és a Fidesz nem “féknyúzol”!

Juncker: a kereszténydemokrata értékek nem egyeztethetők össze a Fidesz politikájával

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét