Deutsch Tamás üzenete a Klubrádiónak: tetszettek volna törvénytisztelő rádióműködtetőnek lenni!

A Klubrádió szempontjából a lehető legkedvezőtlenebb ítéletet született kedden a Fővárosi Törvényszék kedden: az egyik utolsó kormánykritikus rádió az ítélet miatt már csak vasárnapig használhatja az egyetlen frekvenciáját, így legfeljebb internetrádióként tud tovább üzemelni – írja a Media1.

A kedvezőtlen ítéleten túl a Klubrádiót 200 ezer forint perköltség és továbbá 38 ezer forint illeték megfizetésére kötelezték.

A rádió azután fordult bírósághoz, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tavaly szeptember 11-én bejelentette. elutasította a médiaszolgáltató kérelmét a frekvenciája meghosszabbítására.

A Klubrádió még fellebbezhet,

de újabb jogerős ítélet nem várható február 14-éig, tehát aznap elkerülhetetlennek tűnik, hogy elhallgasson a rádió.

A bíróság azzal indokolta ítéletét,

hogy a Klubrádió a korábbi jogsértései ügyében nem nyújtott be fellebbezéseket, azok jogerőssé váltak, így a két bírság kizáró okot jelentett a 92,9 MHz frekvenciajogosultság meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálásakor.

“Tetszettek volna törvénytisztelő rádióműködtetőnek lenni …” – kommentálta a történteket Deutsch Tamás

A Fidesz európai képviselője a HírTv-ben leszögezte,

valójában egy jogi ügyről van szó, a politikai irányultságtól függetlenül a médiaszabályokat minden orgánummal be kell tartatni, a Klubrádió pedig nem áll a törvények felett.

A Fidesz európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, a Klubrádió elnyomása, elhallgatása ellen krokodilkönnyeket hullató lelkes baloldaliakon túl meg kell nézni a tényeket.

Hagyjuk meg Nyugat-Európa őrültjeinek, hogy kizárólag a fake news világából tudnak tájékozódni.

– tette hozzá. Deutsch szerint

A legutóbbi évben két alkalommal súlyos médiaszabályozással ellentétes magatartást tanúsított a Klubrádió, mind a kétszer megbírságolta a médiahatóság és egyetlenegy alkalommal sem fellebbeztek a döntés ellen, mert ők is tudták, hogy szabálytalanságot követnek el. A hét év alatt hatszor bírságolta meg őket vagy állapította meg a szabálytalanságot a médiahatóság, egyetlenegy alkalommal sem fellebbeztek

Mindez Gulyás Gergely szájából…

“Nemzetközi hisztériakeltésre alkalmas, de nem jogszerűtlen a Klubrádió ügye”

– mondta a kancelláriaminiszter csütörtöki kormányinfós megszólalásán annak kapcsán, hogy a médiahatóság döntése miatt a Klubrádió elvesztette a frekvenciáját. Gulyás Gergely azt is kijelentette

a rádió lassan évtizedes, a frekvenciájáért folytatott küzdelme éppen a magyar sajtószabadság állapotát érintő kritikákkal szembeni bizonyíték.

Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója úgy reagált a miniszter szavaira:

a Gulyás Gergely által elmondottakkal ellentétben a Klubrádió február 15-i elhallgatását a jelenleg hatályos médiaszabályozás teszi elkerülhetetlenné, hiszen 2011-től 2013-ig még a Fidesz által alkotott új médiatörvény alapján is sugározhatott ideiglenesen a Klubrádió.

Mostanra viszont tettek arról, hogy az új jogszabályi környezetben erre már ne kerülhessen sor.

Ami az elhallgattatás okát illeti, a régi médiatörvény kifejezetten kötelezővé tette a frekvencia megújítását azok számára, akikkel szemben nem merül fel tételesen meghatározott objektív, kizáró ok. Ennek megítélésében azonban részrehajlásmentes, következetes eljárást követelt meg a jogszabály.

A Médiatanács mai gyakorlatában ugyanakkor a nem kívánt médiaszereplőket diszkrimináló, személyre szabottan alkalmazott, és a jelen állás szerint bíróság által érdemben nem felülvizsgálható szankcióalkalmazás zajlik – a kormányzat által kialakított jogszabályok által törvényesítve.

Karas Mónika, a Médiatanács elnöke szerint

ők nem vették el a Klubrádió frekvenciáját, a magyar médiapiac pedig szabad

a magyar médiapiac szabad, sokszínű és változatos, 393 televízió, 156 földfelszínen fogható rádió, 78 internetes rádió, 6731 nyomtatott és 3540 internetes lap kínál tájékozódási lehetőséget a magyar embereknek. És szerinte a szabad médiapiacot felügyelő Médiatanács minden döntése ellen kérhető jogorvoslat.

Közleményében kifejtette

„a rádió jogosultságát nem vette el a médiatanács; az határozott időre szólt, és ezt a határozott időt zavartatás nélkül kitölti a Klubrádió. A jogosultság pályázat nélküli meghosszabbítása egy kedvezmény, amelyet azonban az elkövetett jogsértések miatt a médiatörvény nem tett lehetővé, ebben a Médiatanácsnak nem volt választása”

Hozzátette:

a megújítást kizáró jogsértések sem „mondvacsinált” okok, mert a jogszabály rendelkezik arról, hogy milyen jogsértésnek milyen jogi következményei vannak, és ebben szintén nincs mozgástere a testületnek, ha jogalkalmazóként jogszerű döntéseket akar hozni.

Nemzetközi és hazai reakciók

Európában széles körű tiltakozás bontakozott ki a Klubrádiót érintő bírósági döntéssel kapcsolatban. Az Európai Bizottság úgy véli, a Klubrádióval történtek veszélyeztetik a sajtószabadságot és a pluralizmust. Ezért a bizottság kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.

„Újabb elhallgattatott hang Magyarországon, újabb szomorú nap a sajtószabadság számára”

– így kommentálta a bíróság elutasító döntését Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, aki azt is hozzátette, hogy az ítélet megpecsételte az utolsó független magyar rádióállomás sorsát, lehetetlenné téve, hogy az éterben közvetítse műsorát.

Tiltakozott több újságírószervezet, köztük a Riporterek Határok Nélkül, és több európai parlamenti képviselő, például a német Daniel Freund. Karácsony Gergely főpolgármester pedig szerdán a Megbeszéljük adásában úgy fogalmazott:

„mindent megadnék azért, hogy a Klubrádió ne csak budapesti frekvenciát kapjon, hanem az egész országban hallgatható legyen”.

Az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén megvitatja a magyar és a lengyel sajtószabadság helyzetét — írja a Népszava. Erről csütörtökön döntött az EP elnökéből és frakcióvezetőiből álló úgynevezett Elnökök Konferenciája. Az Európai Néppárt (EPP) a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja a házbizottság ülésén harcolta ki, hogy ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, elsősorban a Klubrádió működését ellehetetlenítő kormányzati lépéseket – írja a Népszava.

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük