Connect with us

Kerítésen innen

A diákok esőben tüntettek a Kossuth térnél

Megosztás

A helyszíni beszámolók szerint több ezren voltak a péntek délutáni diáktüntetésen a fővárosi Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán. A „Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért január 19-én!” nevű mozgalom Facebook-oldalán egyébként több mint 14 ezren jelezték korábban, hogy részt vesznek a demonstráción. A tüntetést diákok szervezték, de korosztálytól függetlenül mindenkit meghívtak, aki egyetért velük.

Mit kíván a magyar diákság

Felhívásuk szerint az oktatási rendszer igazságtalanságai ellen akarnak tiltakozni, valamint kiállnak „egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért, amelyben a diákok nem lesznek agyonhajszolt zombik”. A diákok egy 12 pontos kiáltványt is megfogalmaztak a tüntetésre.

Mérges Facebook-like-gomb matricákat osztogattak a szervezők, és bemondták, hogy csak a Mit kíván a magyar diákság kezdetű szórólapokat szabad elfogadni, a többi illegális.

Fél öt előtt eleredt az eső, a tömeg is egyre nagyobb lett, majd pár perccel később elkezdődött a demonstráció.

Az oktatásban nem volt rendszerváltás

A szervezők nagyon örültek a nagy tömegnek, és annak, hogy kiállhatnak egy más oktatásért. „Amilyen a ma oktatása, olyan lesz a holnap Magyarországa” – mondta egyikük. A diákok mellett szülők és oktatók is voltak a helyszínen.

Az első felszólaló Bognár András ötletgazda volt. Szerinte a mostani oktatási rendszer szorongó felnőtteket nevel a diákokból. Párbeszédet kell indítani a döntéshozókkal, hogy a diákokat is bevonják a döntéshozatalba. Szent-Györgyi Albert szavait idézte, aki szerint a diákokat 12 év szigorított fegyházra és kényszermunkára ítélik. Az oktatásban nem volt rendszerváltás. Modern, demokratikus és diákbarát oktatás: ez csak rajtatok múlik – mondta Bognár András.

Nem a Diákparlament kormányellenes, hanem a kormány diákellenes

A Győrből érkezett Tóth Daniella a szólásszabadság korlátozásáról beszélt, és arról, hogy engedély nélkül az intézményi dolgozók nem nyilatkozhatnak. Túl sok a diákhitel, „de szülhetek 3 gyereket, és elengedik, köszi!” – fogalmazott. A röghözkötés is botrány, a diákok jobbágyok, bár polgároknak hívják őket – tette hozzá.

Semmit rólunk nélkülünk – hangzott el a 2012-ből ismert skandálás. Nem a Diákparlament kormányellenes, hanem a kormány diákellenes – mondta egy szervező.

„Osztály, vigyázz!” – így köszönt színpadra lépésekor az alapítványi iskolába járó Gerics Mihály, aki az állami oktatási rendszer hibáit sorolta a központosítástól a rossz étkeztetésig, illetve a közoktatási törvény felülvizsgálatát szorgalmazta.

Tóth Laura is a túlterheltségre panaszkodott, a 8. és 9. órák utáni fáradtságra. Elsőben már lehet 7 órája is egy diáknak – mondta, erre a tömeg úgy reagált: „undorító”. Sokat kell tanulni és rengeteg fölösleges ismeretet, például azt, hogy milyen színű a szeme két muslica utódainak, azoknak is, akik továbbtanulásához nincs szükség biológiára.

Nagy pfújolás fogadta a tüntetésen azt a felvetést is, hogy az egyházi iskolák 2,8-szoros pénzt kapnak az államiakhoz képest. Amikor elhangzott Balog Zoltán neve, heveny „Mondjon le!” skandálás tört ki. „Nem maradunk csendben!” – szólt a tömeg, ezúttal már hangosabban.

A szervezők kijelentették, hogy nincs közük Soros Györgyhöz, sem Simicska Lajoshoz, a demonstráció közösségi adakozásból jött létre.

Három diákparlamenti tag felolvasta a szórólapokon szereplő követeléseket: ezek között szerepelt például a heti óraszám maximalizálása, a nulladik óra eltörlése és a 18. éves korig tartó tankötelezettség. Azt is szeretnék, hogy két héten belül kezdjen tárgyalni a kormány a diákparlamenttel.

Elhangzott, hogy a diákok követelései azonnaliak, január végéig kap a kormány határidőt a válaszadásra. Ha ez elmarad, folytatódni fognak a tüntetések – ígérik.

(Forrás: HVG)

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Ági33

    2018.01.21 07:37 at 07:37

    Diáktüntetés – sok hűhó nagyon sokért:

    https://www.youtube.com/watch?v=u7wwxUKokyY

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük