Connect with us

Ez a nap

Dílerek és gyártók lebukása

Megosztás

Komoly előkészítés után, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán indult nyomozás kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

drog
Megosztás

Komoly előkészítés után, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán indult nyomozás kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Droglabor a Domonyvölgyben

A Pest megyei nyomozók széleskörű felderítést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Pest megyei nyomozók, a BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály és a Gödöllői Rendőrkapitányság, valamint a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával 2019. február 20-án reggel több településen intézkedtek egy időben.

A Kistarcsán, Kerepesen, Domonyvölgyben, Isaszegen és Budapesten végrehajtott intézkedések során több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, több helyszínen kábítószergyanús anyagokat – elsődleges adatok szerint közel egy kilogramm kokaint, mintegy három kilogramm amfetamint, továbbá közel négy kilogramm marihuanát – találtak és foglaltak le a rendőrök. Egy domonyvölgyi ingatlanban speed előállításához használatos alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak a nyomozók, továbbá az egyik gyanúsítottól egy feltehetően éles lőfegyver és hozzá tartozó lőszerek is lefoglalásra kerültek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai vagyon-visszaszerzési célból a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett nagyértékű járműveket, készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglaltak le az intézkedések során.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett négy főt – egy isaszegi és egy kistarcsai férfit, valamint egy kerepesi és egy budapesti nőt – kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további hat főt szabadlábon hagyásuk mellett kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya szakértők bevonásával folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek az őrizetbe vett személyek letartóztatásnak indítványozására.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük