Connect with us

Sport

Diósgyőri győzelem a Landes ellen, a Szekszárd kikapott Lengyelországban

Megosztás

A DVTK hazai pályán kilenc ponttal jobbnak bizonyult a francia Landes együttesénél, míg a Szekszárd súlyos, 33 pontos vereséget szenvedett a lengyel Polkowice vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

Megosztás

A DVTK hazai pályán kilenc ponttal jobbnak bizonyult a francia Landes együttesénél, míg a Szekszárd súlyos, 33 pontos vereséget szenvedett a lengyel Polkowice vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

A miskolci csapat január 5-én az olasz Schiót fogadja

Az újonc DVTK egy hete súlyos, 42 pontos vereséget szenvedett a Salamanca vendégeként, ezzel 2/4-re rontotta győzelmi mutatóját. A Landes-nak sem volt oka az ünneplésre, mivel odahaza 61-50-re kikapott a címvédő Sopron Baskettől.

A magyar bajnokságban 10/2-vel álló miskolci csapat már az első negyed után magabiztos különbséggel vezetett, és bár a második negyedben, valamint a záró felvonásban is tudott faragni a különbségből a francia rivális, a 20 pontig jutó Cheridene Green vezérletével megnyerte a mérkőzést a DVTK.

Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője

„Mindenképp szerettünk volna győzelmet adni a szurkolóknak karácsonyra. Nehéz időszakon vagyunk túl, de sikerült a hazai pálya előnyét abszolválni. Az eladott labdáink számát csökkentettük, és a lepattanóharcban is jeleskedtünk. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, aki segítette a munkánkat az elmúlt időszakban.”

Bernáth Réka
Bernáth Réka. Fotó: FIBA

Súlyos vereséget szenvedett Lengyelországban a Szekszárd

A szekszárdiak helyzetét nehezítette, hogy betegség miatt nemcsak Mányoky Réka, de Djokics Zseljko sem tudott elutazni a csapattal, míg a keresztszalag-szakadásból épülgető Krnjics Szárá továbbra sincs bevethető állapotban.

Az A csoportban ezt megelőzően 3 győzelemmel és 3 vereséggel álló szekszárdiak a nagyszünetben már 14 pontos hátrányban voltak, a folytatásban pedig tovább nőtt a bajnoki ezüstérmes együttes hátránya.

A Polkowice így könnyedén szerezte meg hatodik győzelmét, a Szekszárd pedig – amely az előző szezonban nyeretlenül debütált az Euroligában – negyedszer kapott ki.

Női kosárlabda Euroliga

7. forduló

B csoport:

DVTK-Hun-Therm – Landes (francia) 67-58 (25-12, 9-13, 22-17, 11-16)
DVTK:
 Guirantes 13, Aho N. 4, Bernáth 13/3, Garbin 8, Green 20. Csere: Kányási 9/3, Kiss A., Aho T., Oláh.
Basket Landes: Paget 7/3, Turcinović, Chery 3/3, Magarity 13, Harmon 4. Csere: Roumy 5/3, Gil 8/3, Dumerc 2, Mann 14/3, Marrast 2. 

A csoport:

Polkowice (lengyel)-Atomerőmű KSC Szekszárd 89-56 (21-16, 23-14, 22-11, 23-15)
Polkowice:
 WHEELER 4, FRISKOVEC 16/12, Gajda 5, SPANOU 13/3, MAVUNGA 15. Csere: GERTCHEN 17/15, Banaszak 4, Telenga 12, Puter 3/3.
Szekszárd: STUDER 11/6, Miklós M. 2, VIVIANS 16/3, Goree 8, Hebard 7. Csere: Wallace 5/3, Boros J. 7/3, Horváth D., Holcz, Szücs G. 

Forrás: DVTK.eu / MTI

Női kosárlabda Euroliga: Soproni győzelem a Schio ellen

Szerző