Novak Djokoviccsal mérkőzik szerdán a negyeddöntőbe jutásért Fucsovics Márton az 1,3 millió dollár összdíjazású kemény pályás dohai férfi tenisztornán.


Fucsovics Márton magabiztos játékkal legyőzte a román Marius Copilt. A világranglistán 36. helyezett magyar játékos a keddi mérkőzés nyitószettjében 3:3-as állásnál vette el először a rangsorban 60. ellenfele adogatását, majd 5:3-as vezetésénél még egyszer. Harminchárom perc alatt került játszmaelőnybe, és újabb negyven percre volt szüksége a győzelem kiharcolásához.

A második szettben 1:1-nél sokat kellett küzdenie saját szervajátékáért, Copilnak többször volt bréklabdája, de a magyar teniszező végül sikerrel járt, aztán rögtön elvette ellenfele adogatását, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

A 14-szeres Grand Slam-győztes világelső szerb a keddi játéknapon a várakozásnak megfelelően nagyon könnyedén verte a bosnyák Damir Dzumhurt.

Fucsovics augusztus végén az amerikai nyílt bajnokság első fordulójában találkozott Djokoviccsal, akitől négy szettben kikapott.

Fucsovics párosban az argentin Guido Pellával hétfőn negyeddöntőbe jutott, ahol a Santiago Gonzalez, Aisam-Ul-Haq Qureshi mexikói, pakisztáni kettőssel mérkőzik majd meg.

Katar ExxonMonil Open

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Novak Djokovics (szerb, 1.)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:2
Fucsovics Márton-Marius Copil (román) 6:3, 6:2
Andrej Rubljov (orosz)-Andreas Seppi (olasz) 7:5, 6:1
Nikoloz Basilashvili (georgiai, 5.)-Albert Ramos-Vinolas (spanyol) 6:1, 1:6, 6:1
Stan Wawrinka (svájci)-Hacsanov (orosz, 3.) 7:6(7), 6:4
Nicolas Jarry (chilei)-Robin Haase (holland) 6:7(7), 6:4, 7:6(4)
Guillermo García-López (spanyol)-Zajid (katari) 6:1, 6:3
Roberto Bautista Agut (spanyol, 7.)-M. Berrettini (olasz) 6:1, 6:4
Ricardas Berankis (litván, Q)-David Goffin (belga, 6.) 3:6, 6:4, 7:6(4)
Dusan Lajovic (szerb)-Mannarino (francia) 6:3, 7:6(5)
Guido Pella (argentin)-Ilkel (török) 7:6(1), 6:3
Marco Cecchinato (olasz, 4.)-Sztahovszkij (ukrán) 6:4, 6:2
Fernando Verdasco (spanyol, 8.)-Paolo Lorenzi (olasz, LL) 6:3, 6:4
Tomas Berdych (cseh, WC)-P. Kohlschreiber (német) 6:4, 7:6(5)
Maximilian Marterer (német, Q)-P. Gojowczyk (német) 6:1, 6:4
Pierre-Hugues Herbert (francia)-Thiem (osztrák, 2.) 6:3, 7:5

Babos Tímea meglepő vereséggel kezdte az évet

Babos Tímea már az első fordulóban búcsúzott a 250 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás női tenisztornán, mivel a keddi játéknapon két szettben kikapott a kanadai Bianca Andreescutól.

Az 1 óra 49 perces mérkőzésen a világranglista 152. helyezettje hét ászt szervált Babosnak (59.). A két játékos másodszor találkozott egymással, 2017 nyarán Torontóban a magyar teniszező 6:4, 6:1-re győzött.

“Ellenfelem jól játszott, én viszont lassabban kezdtem. Andreescu ugyanis már játékban van a selejtező miatt. Aztán én is belejöttem, voltak lehetőségeim. Végig küzdöttem, és ez a legfontosabb. Így látni, hogy miben kell jobbnak lennem. Most már megvolt a küzdés, a tenisz majd jön idővel”

– nyilatkozta saját honlapján Babos, aki párosban – a német Julia Görges oldalán – hétfőn a negyeddöntőbe jutott. Következő ellenfelük egyelőre nem ismert.

A címvédő Julia Görges könnyedén nyert a svéd Johanna Larsson ellen.

Az Aucklandben 2015-ben bajnok Venus Williams és két évvel későbbi győztes, szintén amerikai Lauren Davis már a második körben összecsap egymással. Venus a 2015-ös auckland-i elődöntőben, majd az Ausztrál Openen is legyőzte Lauren Davist.

ASB Classic, Auckland

Egyes, 1. forduló:

Caroline Wozniacki (dán)-Laura Siegemund (német, LL.)
Bianca Andreescu (kanadai, Q)-Babos Tímea 6:4, 7:6(6)
Lauren Davis (amerikai, WC)-Lara Arruabarrena (spanyol) 6:2, 6:2
Venus Williams (amerikai, 6.)-Victoria Azarenka (fehérorosz) 6:3, 1:6, 6:3
Su-Wei Hsieh (tajvani, 3.)-Polona Hercog (szlovén) 6:2, 6:3
Monica Puig (Puerto Rico-i)-Bethanie Mattek-Sands (amerikai, WC) 6:3, 6:2
Sara Sorribes Tormo (spanyol)-Stefanie Vögele (svájci) 7:5, 6:3
Kirsten Flipkens (belga, 7.)-Sachia Vickery (amerikai) 6:2, 6:2
Barbora Strycova (cseh, 5.)-Taylor Townsend (amerikai) 6:2, 6:7(5), 6:3
Amanda Anisimova (amerikai, WC)-Jana Cepelova (cszlovák, Q) 6:2, 3:0-nál Cepelová feladta
Viktoria Kuzmova (szlovák)-Zamara Zidansek (szlovén) 6:2, 7:6(3)
Sofia Kenin (amerikai)-Petra Martic (horvát, 4.) 7:5, 2:6, 6:2
Bibiane Schoofs (holland, Q)-Alison Van Uytvanck (belga, 8.) 3:4-nél Van Uytvanck feladta.
Eugenie Bouchard (kanadai)-Madison Brengle (amerikai) 6:3, 6:3
Mona Barthel (német)-Sílvia Soler-Espinosa (spanyol, Q) 6:2, 7:6(1)
Julia Görges (német, 2.)-Johanna Larsson (svéd) 6:0, 6:4

(MTI)

Babos megvédte címét párosban

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét