Connect with us

Ez a nap

Komáromi Zoltán: a kormány fizesse ki a kórházak 64 milliárdos adósságát!

Megosztás

Komáromi Zoltán ismert háziorvos – aki nem régen csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz – szerdán arról beszélt, hogy minden év végén előáll az a helyzet, amikor a kórházak képtelenek kiegyenlíteni az adósságaikat, ezért a nekik dolgozó beszállítók a kormány beavatkozására várnak.

A lebegtetéssel az egészségügyi ellátást veszélyeztetik

Komáromi Zoltán ezért arra szólította fel a kabinetet, hogy ne lebegtesse ennek az összegnek a kifizetését, mert azzal veszélyezteti az emberek egészségügyi ellátását. Az orvos-politikus arra is kérte a kormányt, hogy hirdessen egészségügyi válsághelyzetet.

Nem véletlen, hogy a kórházaknak hitelezők a beszállítócégeket képviselő négy szervezet – ETOSZ, (Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete), Orvostechnikai Szövetség, MediKlaszter, HIVDA – megelégelte ezt a helyzetet és levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az intézkedését kérve, hogy még idén hozzájussanak lejárt követeléseik összegéhez – írta meg a Napi.hu.

Komáromi Zoltánt az újságírók kérdezték arról is, hogy pártja milyen változásokat tartana szükségesnek a területen. Az orvos legsürgősebbnek az intézmények költségvetési támogatásának növelését tartja, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kórházak büdzséjének 70-75 százalékát a bérek viszik el, így nagyon kevés pénz marad a dologi költségekre.

Szerkezetátalakításra van szükség

Ennyi kórházat, ennyi rendelőintézetet nem bír el az ország, már évekkel ezelőtt el kellett volna indítani az egészségügyi szerkezetátalakítást – folytatta. Hozzátette, hogy egy sokkal koncentráltabb, jobb műszerezettségű és több szakembert foglalkoztató ágazat jobban el tudná látni az országot, mint a jelenlegi, szétaprózott.

Amennyiben az érsebészetet, a radiológiát, az intenzív terápiát vagy a sürgősségi osztályokat elaprózva, „140 helyen” működtetik, akkor mindenhol hiány keletkezik – érvelt. Elismerte, hogy az átalakítás nagyon nehéz egyeztetési feladat lenne, mert azt a szakmai szervezetekkel, a betegszervezetekkel, a települési önkormányzatokkal és a lakossággal is meg kellene vitatni.

Úgy vélte, az ország ellátását nyolcvan-kilencven kórházzal is meg lehetne oldani, mégpedig akár a jelenleginél magasabb színvonalon.

A Szent Imre Kórház fejlesztése jóval olcsóbb lenne

Komáromi Zoltánt kérdezték arról is, hogy pártja miért ellenzi a dél-budai centrumkórház létrehozását.

A DK úgy látja: ha inkább az újbudai Szent Imre Kórházat fejlesztenék, sokkal rövidebb idő alatt és a tervezett összeg egynegyedéből meg lehetne valósítani azt az egészségügyi központot, aminek a centrumkórházat szánják – felelte. Hozzátette, nem a kórházépítés ellen vannak, annak azonban fennáll a veszélye, hogy a centrumkórház miatt a Szent Imre és a Szent János bezár, mert nem maradnak bennük szakemberek.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük