Connect with us

Ez a nap

Frissítve! DK: Borkai a Fidesznek okozott szégyent lemosná, a városnak okozott szégyent azonban nem

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy azonnal mondjon le és távozzon a város éléről.

Érdemi következmények nélkül

A DK szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a hétfői és keddi hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a győri polgármester korrupciós és szexbotránya érdemi következmények nélkül marad. Borkai Zsolt ugyanis kilép a Fideszből, még csak ki sem zárják – tette hozzá.

A vasárnapi újraválasztott Borkai Zsolt a győri városházán kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kilép a Fideszből és függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

A Fidesz fontosabb számára mint Győr

Barkóczi Balázs idézte a polgármestert, aki azzal indokolta kilépését, hogy nem akar morális hátrányt okozni a Fidesznek. A szóvivő úgy fogalmazott: Borkai a Fidesznek okozott szégyent lemosná, a városnak okozott szégyent azonban nem. Ezzel beismeri, hogy fontosabb számára a Fidesz, mint Győr – fűzte hozzá.

Jelezte, miután „a fideszes ügyészség” és a hatóságok továbbra sem nyomoznak, a DK Horvátországban feljelentést tett, hogy legalább ott vizsgálják ki a győri polgármester ügyét.

A szóvivőt kérdezték arról,

hogy Lackner Csaba megválasztott ellenzéki kispesti önkormányzati képviselőnek le kellene-e mondani azután, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott kép- és hangfelvételeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt.

Barkóczi Balázs azt felelte, Borkai Zsolt ügyében készült egy video-felvétel, amelynek a szereplői elismerték, hogy ők láthatóak rajta. A másik oldalon van egy hangfelvétel, amelyről még mindig nem lehet tudni, hogy mennyire manipulált és vágott – tette hozzá. Egyúttal azonban emlékeztetett Gyurcsány Ferenc előző napi szavaira, amelyek szerint ha bebizonyosodik, hogy a felvételen hallható kijelentések igazak, akkor Lackner Csabának nemcsak le kell mondania, de a törvénnyel is szembe kell néznie. Újabb kérdésre azt válaszolta, hogy Gajda Péter kispesti polgármesternek kezelnie kell a problémát.

Párbeszéd: Borkai Zsolt „húzzon el” a közéletből!

A Párbeszéd felszólítja Borkai Zsolt vasárnap újraválasztott győri polgármestert, hogy haladéktalanul mondjon le tisztségéről.

„Borkai Zsolt húzzon el a közéletből!” – fogalmazott Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szerinte korántsem elég, hogy a győri polgármester kedden kilépett a Fideszből, mert méltatlanná vált a városvezetésre.

A Fideszt nem érdekli a választók akarata

Szabó Tímea azt mondta: amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz ennyiben hagyja a történteket, akkor újra bebizonyítják, hogy nem foglalkoznak a választók akaratával, a közélet tisztaságával és támogatják azt a politikusi életmódot, amelynek a luxusjachton történő orgiázás is része.

Kiemelte, a kormányfő nem a huszonegyedik század és az Európai Unió felé vezeti Magyarországot, hanem a sötét középkorba, egy olyan ázsiai berendezkedés irányába, amelytől a magyar emberek régóta szabadulni akarnak.

Írjanak ki új választást

A Párbeszéd társelnöke emlékeztetett, korábban jogi lépéseket tettek annak érdekében, hogy Borkai Zsolt ellen vagyonosodási eljárás induljon, most pedig levélben fordulnak az új győri képviselő-testülethez, hogy egy új választás kiírása érdekében mondja ki, Borkai Zsolt méltatlan a város irányítására.

Szabó Tímea kérdésre válaszolva elmondta, megfelelő jogi lépések indultak annak tisztázására, hogy valóban a kispesti képviselő-testületbe ellenzéki színekben újraválasztott Lackner Csaba szerepel-e azon a videón, amelyen helyi korrupciós ügyekről van szó. Amennyiben ez bebizonyosodik, és a felvételek tartalma igazolást nyer, akkor Lackner Csaba távozni fog a közéletből – mondta, majd hozzátette, ugyanezt a hozzáállást várják a Fidesztől is.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük