Connect with us

Blogbazár

Vajon a fideszesek a román és a szlovák nemzetállami felfogást és sovinizmust is buzgón támogatják?

csizmadia
Megosztás

Kálmán László nyelvész, közírói minőségében eleresztett egy posztot közösségi oldalán. Nem kötelező mindenben egyetérteni Kálmán véleményével, ami Csizmadia Ervin politológus hétfői „Egyenes Beszéd”-ben elmondott szavaira reagál. Azonban mint mindig, most is egy fontos nézőponttal gazdagodhat, aki végiggondolja a lényegre törő írás tartalmát.

Nem tudom, hogy Csizmadia Ervin naiv-e vagy rosszindulatú (esetleg valami más). Szerinte döntő tényezője a magyar politikának az, hogy az EU-hoz többé-kevésbé föderalista, vagy „nemzetállami”/szuverenista/soviniszta módon közelítenek-e. Szerinte az utóbbival a jobboldal hatalmas előnyt szerzett, „mert nem volt ellenjavaslat”, mindaddig, amíg a DK elő nem állt az Európai Egyesült Államok „koncepciójával”.

Ezer sebből vérzik. Néhány:

1. Ha igaza lenne, a DK-nak már rég döngetnie kellett volna, hiszen nem ebben a kampányban találta ki a sovinizmus elutasítását (az „Európai Egyesült Államok” csak egy buzzword, amit a föderalizmusához most hozzáadott).
2. Szó sincs arról, hogy bármelyik fél valami koherensnek tekinthető víziót előterjesztett volna erről a témáról. Pusztán csak csatlakoztak az EU-ban máshol is létező két táborhoz, és az nem most történt.
3. Ha már, akkor a „nemzetállami” (soviniszta) koncepció végképp nem koherens. Tetszene megkérdezni a fideszes cimboráit, hogy akkor ők vajon a román és a szlovák nemzetállami felfogást és sovinizmust is buzgón támogatják? Hát nyilván nem, a nacionalizmusuk csak ‘politikai termék’, az emberek megvezetésére való.
4. A Fideszt jobboldalinak nevezni egyszerűen nevetséges. Teljesen demagógok és nihilisták, a „jobboldaliságuk” is csak ‘politikai termék’, hiszen már minden konzervatív és jobboldali értéket megcsúfoltak.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük