A DK nyílt levélben fordul Csányi Sándorhoz

Január végén a kormány konferenciát rendez Európa jövőjéről. Nem nehéz kitalálni, hogy a konferencia a kormánypártok választási kampányának része, amely a Fidesz „Brüsszel-ellenes szabadságharcát” hivatott megideologizálni az Európai Unió és annak alapértékei ellenében.

Végkicsengésében nyilvánvalóan a nemzeti szuverenitás örve alatt a nemzetállami bezárkózás mellett, a tagállamok közötti szolidaritás, az integráció elmélyítése, a közös kül-, biztonság- és főleg menekültpolitika ellen fog állást foglalni. A konferencia meghívott előadói között föltűnik a nemzetközi szélsőjobboldal számos euroszkeptikus képviselője, beleértve a neonáci mozgalom legundorítóbb figuráinak egyikét-másikát is.

A konferencia záró előadását a tervek szerint Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tartja. A Demokratikus Koalíció nyílt levélben fordult hozzá, az iránt érdeklődve, vajon a konferenciára előadni meghívott Milo Yiannopoulosz, Götz Kubitschek, Frank Füredi, és Pascal Bruckner munkásságának ismeretében vállalta-e a felkérést.

A levél röviden összefoglalja nevezettek álláspontját, tevékenységét, és politikai szerepvállalását, és arra kéri Csányi Sándort, hogy mind a maga, mind az általa vezetett pénzintézet reputációja védelmében gondolja át még egyszer, csakugyan kíván-e az említettek által fémjelzett konferencián szerepelni.

dr. Vadai Ágnes
alelnök, országgyűlési képviselő
DK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük