Connect with us

Ez a nap

DK: történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán maradását segíti

DK: történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán maradását segíti
Megosztás

Történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán-kormány hatalomban maradását segíti – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Gréczy Zsolt úgy vélekedett: az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e részt venni a kormányváltásban. A pártnak pár nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy ebben a kérdésben stratégiai döntést hozzon – tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy 2014-ben az LMP különálló politikája 11 mandátumot jelentett a Fidesznek, ami most több is lehet.

A szóvivő szerint amennyiben az LMP továbbra is ezt a teljes különállást képviseli, az emberek meg fogják büntetni a pártot és kiejtik a parlamentből.

Gréczy Zsolt arról is beszélt: ugyan a választási együttműködés elképzelhetetlen a DK és a Jobbik között, ám az Orbán-rendszer lebontásában lehet közös szerepe a Jobbiknak és a demokratikus pártoknak.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

A Szél-Vona-találkozót egy autópálya menti benzinkúton tartották

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük