Városi kurír
A napi fontos.

DNS tesztből megjósolható az intelligencia – állítja egy új tanulmány

0 14

Az Edinburgh-i Egyetem és a Harvard kutatói az eddigi legátfogóbb kutatást végezték el, 240.000 ember genetikai adatainak elemzésével.
[mnky_ads id=”10551″]
Az intelligencia már a nyálból, vagy akár egy csepp vérből vett DNS mintából is mérhető, köszönhetően egy új kutatásnak, amely során több száz új gént találtak az intelligencia genetikai hátterét tanulmányozva. Az Edinburgh-i Egyetem a Harvarddal közösen indította el a kutatást, amelyben 240.000 ember genetikai adatait vizsgálták, és 538 gént fedeztek fel, amelyek az intelligenciához kapcsolódnak. Ezzel azt állítják, hogy a vizsgálatok elvégzése után előrevetíthető az IQ szint.
[mnky_ads id=”10552″]

A korábbi tanulmányok eredményei azt mutatták, hogy az intelligencia 50 és 75 százalék között örökölhető, a többi pedig a nevelésen, a szociális kapcsolatokon és az oktatáson keresztül fejleszthető. Ezen nem változtatott sokat a mostani kutatás sem, ami viszont áttörést jelent, hogy már tudják, melyek azok az “okos gének”, amelyek közvetlenül kapcsolhatók az intelligenciához. Az eredmények szerint ugyanakkor ezek a gének más biológiai folyamatokkal is összefüggésbe hozhatók, mint például az élettartam.

A Molecular Psychiatry hasábjain publikált kutatást vezető professzor, Ian Deary a Telegraphnak megerősítette, hogy továbbra sem zárható ki a környezet hatása az IQ mutatókra: „Azt is tudjuk, hogy a környezet a génekkel közösen járul hozzá az általunk megfigyelt intelligenciakülönbségekhez az emberek között. Ez a kutatás csak hozzáad ahhoz, amit eddig tudtunk, azáltal, hogy már tudjuk, mely gének befolyásolják az intelligenciát, és ez arra mutat rá, hogy az egészség és az intelligencia azért van kapcsolatban, mert néhány gén mindkét területre hatással van” – mondta a kutató.

A tanulmány másik nagy jelentősége, hogy az új gének ismeretében a DNS elemzéssel végzett vizsgálatok során az orvosok képesek lesznek a kognitív képességek károsodásának hatékonyabb diagnosztizálására is, amivel megkönnyíthetik a gyermekek képességeikhez mért, személyre szabott oktatását a jövőben.

Farmosi Nóra

Globoport

Kapcsolódó:

IQ – mentes övezet? – Európában egyre jobban csökken

[mnky_ads id=”4666″]
[mnky_ads id=”4670″]

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ