Azoknak a “sokaknak”, akik kizárólag a közmédiából tájékozódnak, minden bizonnyal hihetetlen, hogy a fantasztikusnak beállított magyar egészségügyben milyen körülmények között küzdenek orvosaink európai kollégáik átlagbérének töredékéért.

Egyszer mindenki kórházba kerülhet….

„Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is”

– ezzel a szöveggel posztolt Facebook-oldalán képeket a Magyar Orvosi Kamara.

A “több ok” nagyjából egy….

Egyrészt köszönjük a felháborodásotokban rejlő együttérzést – igen, mi is meghökkenve szembesülünk ezekkel az állapotokkal. Másrészt, kérlek nézzétek el nekünk, de nem adjuk ki sem a forrást, sem a képek készültének helyszínét. Több okból:

Tartanak a feletteseik és/vagy az egészségpolitikai szereplők megrovásától, de azért bíznak abban, hogy eljutnak a képek az “illetékes elvtársakhoz”.

Azt már csak mi tesszük hozzá,

nem árt, ha a “lehetséges beteganyag”, vagyis Ön, meg Ön, meg mi mindannyian szembesülünk azzal, hogy mennyire át vagyunk vágva.

Zárásképpen….

Kérünk mindenkit, fogadja tehát el, hogy nem tudjuk, nem fogjuk a forrást kiadni. A sajtóban rég ismeretes a “forrás védelme” fogalom, nálunk pedig, mivel egy minden orvost képviselő szervezet vagyunk, alapvető. Megértéseteket köszönjük!

A képeket ide kattintva nézhetik meg.

Böjte

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét