Nyakig vagyunk a lekvárban. Áder János, Magyarország első számú horgásza öt napig készült arra, hogy bevágjon a nagy halnak. Compóra számított, de aztán mégis inkább az Akadémiára ment. Rövid fárasztás után a végén beszákolta a tátogó tudósokat – Rab László összefoglalója a 28. hétről.


Feszesre csévélte a zsinórt

A beetetést a minielnök rablóbandája intézte, a kutatóintézetek kukival való ellátásáról a motyogós látomtitkár gondoskodott, a főhorgászra a leghálátlanabb feladat hárult, neki kellett szentesíteni azt a méretes szemétséget, amit a tudósok ellen kieszeltek. A kifogás aktusa már könnyen ment. Félő volt, hogy János, akiről a legnagyobb tisztelet hangján tudunk csak szólni, elvéti a célt, ezért lebetonozták a stégre, és átnyújtottak neki egy négyméteres Dunny Halk Telematch gyártmányú horgászbotot, miközben ő egy jókora szem rágatlan és illatos kukoricát vett elő a zacskójából.

Aztán pénteken délelőtt 11-kor Agyarország peremére szökellt, látta mozogni a jelzőt, és nyomban bevágott a nagy halnak. Valami ellenállásfélére számított, de csak egy-két éles fickándozás jött válaszul. Kezdődött a fárasztás. Csak akkor húzta magához közelebb, amikor érezte, hogy lankadni kezd. A botot a zsineg irányába süllyesztve feszesre csévélte a zsinórt, majd a bot lassú hátraemelésével 2-3 méterrel közelebb húzta áldozatát. Ezután a botot – a zsinór gyors feltekerése mellett – újból a zsineg irányába süllyesztette, majd újból hátraemelve húzta maga felé.

ader
fotó: nol.hu

Az Akadémia többször ki akart törni

Ezt azonban az orsó automatikus fékje és a bot rugózó hajlása kivédte. Kirohanásai mind rövidebbek lettek, majd feltűnt a stég közelében. Gyönyörű példány, susogta hörögve János a parlamenti kukmukoknak, és imádkozott: csak el ne hibázzam! Kritikus pillanatok következtek. Az Akadémia fáradni látszott, de még nem volt teljesen Jánosé. Ilyenkor mindent elronthatunk.

Meg kellett várnia, amíg teljesen kimerül. Kóválygott aztán a hal, az oldalára fordult és a hátára feküdt. Ekkor emelte csak be. Sikerült! Az Akadémia erőtlenül hullott a szákba. Annyi történt még, hogy a minielnök a nagy fogás után ezt mondta (nem hülyülök, tényleg, bárki rákereshet!): „Szeretném, ha átkerülnénk a bot túloldalára!”

Lekvárt is vesz neki a Roszatom

Miközben János az Akadémiát fárasztva horgászott, a minielnök a nép egyszerű gyermekének álcázva magát arról tájékoztatta Agyarország tátogó népét, hogy Anikó a konyhában nagyüzemben nyomja. De mit? – kérdezte a dévérkeszegként beetetett nép. Két párszáz milliárdos német fegyverbeszerzés és a T-Systems megvétele között arról értesítette a nyilvánosságot, hogy „a felesége a nyári konyhában nagyüzemben készíti a baracklekvárt” (azaz befőz), ezt népnemzethy plenyós formában is tudtunkra adta:

„A nyári konyhában az Anikó nyomja”,

és annyit tett hozzá, jó és szép barackjuk van.

Hát hogy a búbánatos büdös francba’ ne lenne (azaz volna) neki szép és jó barackja, reméljük, nem úgy szerezte, mint a magánnyugdíjpénztár kasszáját, és nem is úgy, hogy megvette neki a Roszatom.

Lett valahogy az a barack, a faszagyerek nyilván nem a fehérvári piacon lőtte

A lényeg, hogy ugyanazt kell csinálni, mint a többi agyar asszony, teljesen olyannak kell lenni, mint a nép nőcijei, merthogy a hülye népre rájött az a hepp, hogy újabban nőkre szeret inkább szavazni, semmint a kövérkés és decens pálinkaleheletű szeszkazánokra, valahogy így alakult, ez lesz majd egyszer a vég. Akkor viszont ha így módosul a palacsinta, meg kell azt a tésztát kavarni egy kicsit.

Dobd be a nőket, apukám, súgta a minielnök belseje a külsejének: ebből lett a lekvársztori, ami majdnem olyan erős, mint Janó rugózása a tóparton. („Rohadna rátok az összes baracklekvár!”, mondta özvegy Gránáti Istvánné, született Keszeg Gizella, amint hazafelé indult a piacról. Azért volt ilyen dühös, mert kétezer a meggy kilója, 7-800 a jobbféle baracké, de neki momentán a 450 forintos hullásgyümölcsre sincs pénze.)

Nácikáink éledeznek

Egy hülyemarha arról cikkezett a héten, hogy az ellenzék nem ellenzék, hanem ellenség, mégpedig a nemzet ellensége. Nem akarnék ajvékolni (nácikáim szokták így minősíteni a judeobalos+lipsi reagálásokat), de most már késő. Hogy miért a nemzet ellensége az ellenzék, azt első látásra viszonylag egyszerűen el tudom magyarázni. Azért, mert kútmérgező. Aztán pedig dollárrejtegető. Vagy nyugatimádó. Hosszú a haja. Esetleg féreg/görény/patkány/élősködő! Marionettfigura, akit a zsidók rángatnak Tel-Avivból (pedig Haifából mennyivel jobb lenne). Az ellenség, tudjuk, rá szokott rontani a saját nemzetére. Megerőszakolja a nemzet összes asszonyát. Ellopja a spájzból a kalbászt. Zabrál. Lejáratja a magyarságot a világ színe előtt. Kicsinyíti (kommentben: aligálja) a magyar nép dicsőségét; hol késel az éji homályban?

Nem tudom, a marhája pontosan mire gondolt. Azazhogy nagyon is tudom, hogyne tudnám, a náci beszédet kilométerekről kiszúrom. De nem népszerűsíteném a honlapot. Az ökör cikkíró nevét se írom le, nem szennyezném vele össze a klaviatúrát és az életemet.
Szemét egy hét volt, de túléltük. Jöhet a 29-es.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét